Elkészült a Patkó

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Közel négy hónap után befejeződtek a munkálatok a székelyudvarhelyi Márton Áron téren: a felújított, valamelyest átalakított Patkó péntektől a gépjárműforgalom előtt is nyitva áll.

Kovács Eszter

2013. július 26., 17:262013. július 26., 17:26

A kivitelező cégek – a Viaduct, a Korondi Árcsó, az Eda-Elekes, a Pflaster 2006 és az Aqua Nova Hargita Kft.-k – képviselőinek részvételével Bunta Levente polgármester pénteken nyitotta meg a gépjárműforgalom előtt a Márton Áron teret. A városvezető röviden ismertette a munkálatok menetét, elmondta: eredetileg a tér aszfaltrétegének kicserélését, illetve a patkó alakú fal feljavítását vették tervbe, ezen munkáltok értéke áfa nélkül 333 ezer lej volt. Mint azonban ismeretes, a tér belső körívének újraaszfaltozása során derült ki, hogy az azbeszt vízvezetéket modernebb csövekre kellett cserélni. „A munkálatok közben jöttek különböző ötletek, ezeknek egy része meg is valósult: a villanyvezetékek földbe fektetése (61 ezer lej), a kopjafákat is felújíttatása (10 ezer lej), a járdák kikövezése (51 ezer lej). Közvélemény-kutatás is készült, melynek eredményeként nem vágtuk ki a kivénhedt fákat, viszont visszanyestük őket” – sorolta. A patkó alakú falra visszahelyezendő címerek ügyével kapcsolatosan kifejtette: a városvezetőség sokkal „megvédhetőbb” kezdeményezéssel rukkol elő, hisz előbb az Eötvös József Szakközépiskolára helyezik vissza címereket.

A városvezető egyébként bevallotta, neki például a térre kihelyezett díszfák nem tetszenek, hisz egyelőre nem nyújtanak árnyékot, nem elég terebélyesek. „Ahogyan mondják, az ízlések és a pofonok különbözők. A lámpaoszlopokkal kapcsolatosan hallottam véleményeket, hogy jobb lett volna kovácsoltvas lámpatesteket helyezni el a térre. De a szegény ember vízzel főz, így mi is a már meglévő oszlopokat használtuk fel” – magyarázta. Az oszlopok mellesleg beton talapzaton állnak, így bármikor ki lehet ezeket cserélni. „Ha olyan módosak leszünk, hogy lesz pénz szebbre, kicseréljük ezeket kovácsoltvasra” – tette hozzá. A városvezető végül kihangsúlyozta: meg van győződve, sőt borítékolná is, hogy az udvarhelyiek 80 százalékának tetszeni fog a megújult Márton Áron tér.

Az új forgalmi rend értelmében tehát gépjárművel a Patkó református kollégium felőli oldalon lehet behajtani, innen el lehet térni az Iskola és a Baróti Szabó Dávid utcák fele, vagy vissza lehet fordulni a tér másik oldalán. A Baróti Szabó Dávid utcából lefele haladó gépjárműveknek kötelező módon a tér jobb oldalán kell közlekedni, innen pedig csak jobbra lehet kifordulni. Parkolni a járdák mentén lehet, péntektől a parkolás fizetéses a Patkóban.

Végezetül Bunta Levente a további terveket ismertette: a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kerítésének eltávolításával megnyitnák az iskolaépület előtt lévő kis teret, illetve a Gimnázium bentlakása előtt lévő kerítést az iskola hátánál lévő kovácsoltvas kerítésre cserélnék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés