
Fotó: Simon Eszter
Noha nem mindenki szerepelt a buszok utaslistáin, senki nem maradt le azokról a járművekről, amelyek vasárnap reggel indultak el Székelyudvarhelyről a Székelyek Nagy Menetelésére.
2013. október 27., 10:062013. október 27., 10:06
2013. október 27., 16:102013. október 27., 16:10
Megtelt autóbuszokkal vasárnap reggel nyolc óra előtt pár perccel a Bethlen-negyedi nagyáruházak parkolója, sokan személyautókkal is itt gyülekeztek, de sokaknak várniuk kellett, míg felülhettek a járművekre. Péter Rozália is hasonlóképpen járt, ugyanis másra bízta az utaslistára való felíratását. „Székelyföldet meg kell védeni” – válaszolta az asszony arra a kérdésünkre, hogy miért megy a Székelyek Nagy Menetelésére. Hozzátette, édesapja magyar katonaként hét és fél évig volt orosz fogságban a második világháborút követően, az ő emlékére indult el ma is. „Marosvásárhelyen is voltam az autonómiatüntetésen, akkor is potyogtak a könnyeim” – emlékezett vissza.
Szász Enikő évek óta Budapesten él, időnként hazalátogat Udvarhelyre, unokatestvérével Szabó Andrea Szidóniával körbejártak a parkolóban, hely után kutattak. Elmondták, a családdal együtt mindig szívesen részt vesznek olyan közös programokon, amelyek mindenki számára fontosak. Néhány perccel nyolc után a buszok nagy része Csíkszereda fele vette az irányt, a Maksára tartók Barót fele indultak el.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!