Egy év után javíthatják a felújított 132-es megyei út beomlott részét

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Még tavaly tavasszal mosta alá a 132-es megyei út Lövéte határában lévő szakaszát a közeli patak, minek következtében az út egy kiterjedt részen leszakadt. A javítás leghamarabb idén tavasszal kezdődhet el.

Fülöp-Székely Botond

2017. január 03., 17:452017. január 03., 17:45

2017. január 03., 18:342017. január 03., 18:34

Bár nyolc év után tavaly befejezték a 132-es megyei út huszonhét kilométeres szakaszának felújítását, a Lövétéhez közeli Kutyadombnál van még mit javítani. Tavasszal ugyanis a közeli patak alámosott egy nagyobb szakaszt, ahol ledőlt a támfal és az út is beszakadt. Azóta táblák figyelmeztetnek a veszélyes részre.

Mihály Dénes, a település tavaly megválasztott polgármestere úgy tudja, nem történtek balesetek a leszakadt út miatt, az emberek megszokták, hogy vigyázni kell, így autóikkal lassabban közlekednek az érintett szakaszon. Hozzátette, a megyei tanácstól azt az ígéretet kapta, hogy idén tavasszal elkezdődik az út javítása.

„Már készülnek a tervek a 132-es megyei út beszakadásainak kijavítására, februárra várható az illetékes hatóságok engedélyeinek kibocsátása” – közölte lapunkkal Borboly Csaba, a megyei önkormányzat vezetője. Mint mondta, a munkálatok előreláthatólag 680 ezer lejbe kerülnek majd. „Mivel nagyobb volumenű, komplex munkálatról van szó, nem tudjuk helyrehozni karbantartásból. A dokumentációk jóváhagyása után közbeszerzést írunk ki, és tavaszra várható a javítás elkezdése” – tájékoztatott a megyeitanács-elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés