
Fotó: Csató Andrea
Digitalizációs, illetve strukturális fejlesztéseket végezhetnek a székelyszenterzsébeti Pécsi Simon Általános Iskolában, így korszerű körülményeket teremthetnek az oda járó száz diáknak. A beruházás célja korszerű, „okos iskola” körülmények megteremtése.
2025. november 30., 14:482025. november 30., 14:48
Mindenképp ki szerette volna használni a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Centru) iskolák digitális korszerűsítéséről szóló pályázatát az újszékelyi önkormányzat, ezért is döntöttek úgy, hogy belevágnak a projektbe – nyilatkozta lapunknak Szabó Ottó, Újszékely polgármestere. A támogatás-igénylést megelőzően azonban fontosnak tartották, hogy pontosan átlássák a beruházást, ezért
Végül az ott szerzett tapasztalataikkal vágtak bele a munkába.
Kedvezményezettként a székelyszenterzsébeti Pécsi Simon Általános Iskolát választották ki, mivel csak az felelt meg a pályázati feltételeknek. Alsóboldogfalván ugyanis csak 12 diák jár a helyi tanintézetbe, Újszékelyen pedig gondok voltak az iskola telekkönyvével. Utóbbit idén év elején sikerült megoldani.
A pályázáshoz szükséges dokumentációt tavaly adták le az fejlesztési ügynökséghez, ahonnan nemrég kaptak visszajelzést, hogy
Az összegből egyebek mellett intelligens redőnyöket szerelnének fel, intelligens táblákat, táblagépeket vásárolnának, valamint okos fűtés- és szellőzőrendszereket alakítanának ki. Az elöljáró közölte, hamarosan kiderül, hogy pontosan mi fog beleférni a projektbe.
Hamarosan modern felszerelésekkel fog gazdagodni az iskola
Fotó: Csató Andrea
Jelenleg egy különálló épületben találhatók az iskola mellékhelyiségei, így ezt a két épületet mindenképp össze szeretnék kötni a beruházás részeként. Fontos, hogy a tanintézmény emeletéről és a földszintjéről is megközelíthetők legyenek a vécék.
– hangsúlyozta Szabó Ottó.
A polgármester rámutatott, folyamatban van a további dokumentumok eljuttatása a fejlesztési ügynökséghez, és bíznak benne, hogy mihamarabb megköthetik a beruházás finanszírozási szerződését. Ezt követően közbeszerzési eljárást hirdetnek a kivitelező nevesítése érdekében. Ha ez megtörtént, elkezdődhet az építkezés, illetve az eszközök beszerzése.
Fotó: Csató Andrea
Az udvarhelyszéki kisközség polgármestere még megjegyezte, Hargita Megye Tanácsával is volt egy közös pályázatuk, amelynek köszönhetően további
így valóban korszerű körülményeket teremthetnek az intézménybe járó mintegy száz iskolásnak.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
Székelyudvarhely több pontján is munkálatok zajlanak, ezért érdemes figyelmesen vezetni a város központi zónájában.
szóljon hozzá!