
Fotó: Farkas Antal
Búcsúszavakkal és hálakönnyekkel is kifejezték ragaszkodásukat a bögözi plébániatemplom hívei, valamint a hozzá tartozó filiák római katolikusai: Ócfalva, Kányád, Miklósfalva, Agyagfalva, Székelymagyaros, Székelymuzsna, Székelyderzs körzetből. Plébánosuk, Pál Ferenc nyolc év helybeli szolgálat után Kézdiszentléleken folytatja papi tevékenységét. A bensőséges búcsúvételen minden megszólaló az érzelmeivel küszködött.
2013. július 28., 17:472013. július 28., 17:47
2013. július 28., 17:582013. július 28., 17:58
Zsúfolásig megtelt az istenháza, és mert a szentmise egyben a falunapi rendezvény része volt, a magyarországi testvértelepülés, Somogyudvarhely képviselői is bekapcsolódtak a szertartásba. Együtt imádkoztak azért, hogy a kapcsolatok életképesek legyenek.
Az elköszönő lelkipásztor szentbeszédében az imádságra és a közösségre fókuszált, arra buzdítva a jelenlévőket: legyen minél több igaz ember, hogy a közösség megmeneküljön a csapásoktól.
A szentmise végén visszaemlékezett, hogy gyermekkorában hallotta egy búcsúzó paptól: az ember ahány helyen van, annyi helyen hagyja a szívét. Ha akkor nem érezte a mondat súlyát, ez alkalommal megtapasztalta: „el lehet a szívet osztani”. Köszönetet mondott közösségei szeretetéért, a világi vezetők melléállásért valamint a falu más vallású híveinek, hogy tudtak közösen imádkozni és dolgozni. Továbbá hálát fogalmazott barátai önzetlenségéért illetve az iskolai és plébániai vallásoktatásban részt vevő gyermekek ragaszkodásáért. Imatámogatásáról biztosította az egyházközséget, áldást kérve a falu népére.
Vass Attila egyházgondnok megköszönte mindazt, amit Pál Ferenc plébános tevékenysége fémjelez: a templom nyílászáróinak cseréjét, a belső festést, a plébániaépület korszerűsítését, a kányádi kápolna és az ökumenikus ravatalozó létrehozását. De azt is, hogy részt vett a színjátszó csoport, a kórus és a Focolare mozgalom tevékenységeiben. Az anyaegyházközség és a leányegyházak nevében búcsúzva a Régi magyar áldás szavaival bocsátotta következő állomáshelyére papjukat. Kérve: az ajándék miseruha emlékeztesse bögözi szolgálatára és annak embereire.
Bíró Endre helybéli református lelkipásztor kifejezte: a reformátusok is szívükbe fogadták. Megköszönte közös szolgálataikat és Szent Pál-i értelemben „a képmutatás nélküli hitet”.
Kiss Kornél, Somogyudvarhely polgármestere vallja: „Vannak szálak, amelyekről azt hiszed hogy elszakadnak, pedig nem.”
Zongor Irma iskolaigazgató kiemelten köszönte meg, hogy a tanintézet felújítási munkálatainak során az oktatási tevékenységhez használtatták a plébániaépület termeit. Bebizonyítva: „mindent lehet, csak akarni kell”. Így is jó példát hagyott Bögözben.
A ministránsok szavalatait követően a Guzsalyasok Népdalkórus két dallal vett búcsút elköszönő tagjától. Sinka Ignác zenetanár, kántor felesége, Erzsébet nyomatékosította: „a családból, a kisebb és nagyobb közösségből” búcsúzni lehet, de végleg elmenni-kilépni nem. Pál Ferenc plébános kérte, hogy az érkező Madarász Attila plébánost fogadják hasonló szeretettel és ragaszkodással.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!