
Jól halad a munka, de a tereprendezés még hátravan
Fotó: Csató Andrea
Óvodások és összevont tagozaton tanuló elemi osztályosok is használták a patakfalvi iskola épületét, amelynek folyamatban van az energetikai felújítása. Kis szerencsével a tanévkezdésig befejeződhet az építkezés.
2025. augusztus 25., 10:082025. augusztus 25., 10:08
Nem szerették volna bezárni a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskolához tartozó patakfalvi tanintézményt, ezért is pályáztak a Környezetvédelmi Alapnál (AFM) az épület felújítására – magyarázta a Székelyhonnak Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere.
A községvezető lapunkkal megosztotta, hogy a faszerkezetű iskolaépületben egy fürdőszoba és három terem található. Utóbbiak egyikét az óvodások, egyet pedig az összevont tagozaton tanuló elemi osztályos diákok használnak, illetve egy tanári irodát is berendeztek az oktatók számára. A tanintézménybe 25–30 diák jár, akiknek minél jobb körülményeket szeretnének biztosítani, hogy
A beruházás terveiben egyebek mellett az szerepel, hogy hőszigetelik az épületet, új padlózatot tesznek le, újracserélik az ajtókat és ablakokat, továbbá modernizálják a villamoshálózatot és a fűtésrendszert. Kazánházat építenek, ahol fával fognak fűteni, de napelemeket is felszerelnének az olcsóbb áramellátás biztosítása érdekében. Ezenkívül csövekkel vezethetik el a vizet az épület alapjától, hogy megszüntessék az ázásokat.
Fotó: Csató Andrea
Zsombori Levente rámutatott, mostanra már be is fejeződött a munkálatok jelentős része, a tereprendezés és a napelemek felszerelése, illetve néhány apróbb simítás maradt hátra.
Éppen ezért bíznak benne, hogy a kivitelező tudja tartani a szeptember 5-i határidőt, így ősszel már a felújított épületben folytatódhat az oktatás. A korábbi tanévben egyébként a telekfalvi iskolában voltak elhelyezve a tanulók.
Fotó: Csató Andrea
Elmaradt utalások
Másfél millió lejt ítéltek meg a felújításra a pályázást követően, ami mellé 123 ezer lejes önrészt kellett hozzárendelnie a felsőboldogfalvi önkormányzatnak – magyarázta Zsombori. A probléma viszont az, hogy eddig csupán 200 ezer lejt utalt el a munkálatokra az AFM. Ennek ellenére a polgármester nem borúlátó, ugyanis információi szerint a Környezetvédelmi Alapnál nem fogyott el a pénz, így bízik benne, hogy hamarosan megérkezik a beígért támogatás.
Fotó: Csató Andrea
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
Hat év és számos bonyodalom után megépült az óvoda Homoródszentmártonban, ahol egy előkészítő osztály és egy napközis évfolyam is helyet kapott. Bár konyha nincs az épületben, az étkeztetésre is találtak megoldást.
Teljesen le lesz zárva a gépjárműforgalom elől július 16-án, csütörtökön 9 és 16 óra között a székelyudvarhelyi Iskola utca, munkálatok miatt.
Másodszor is kullancsirtást végeznek Székelyudvarhely több zöldövezetében. A munkálatok július 16-án, csütörtökön este kezdődnek, amennyiben az időjárás kedvez a beavatkozásnak.
Lezárják a 132-es megyei út egy szakaszát Szentegyházán a városnapok idején. A forgalom elterelésére több útvonalat is biztosítanak.
Több mint 9600 jelentkező vehet részt idén a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján, amelyet kedden tartanak meg az erre kijelölt 42 vizsgaközpontban – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Valószínűleg egy több mint nyolcvanéves, azóta eltömítődött fúrásból szivároghatnak a gázok és a víz a Szejkefürdőn, amelyek már a felújításra váró mofettában is kárt tettek. Újabb szakembereket várnak a helyszínre a további elemzések elvégzéséhez.
Több százezer lejt különített el a székelyudvarhelyi önkormányzat hétfőn az Orbán Balázs Általános Iskola szerkezeti megerősítésére, ugyanakkor az ivó- és szennyvízhálózat fejlesztésével kapcsolatban is fontos határozatot hoztak.
Hamarosan elkezdik a Sziget utcai háziorvosi rendelők energetikai felújítását Székelyudvarhelyen, a munkálatok idejére pedig a nemrég korszerűsített Villanytelep utcai régi fogászat épületébe költöztetik át a családorvosokat.
szóljon hozzá!