A székely szájízéhez igazítva

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A tejfeldolgozók és a kisgazdák találkoztak csütörtök délelőtt Bögözben, ahol a helybéliek nemcsak a szövetkezeti formával járó kötelességekkel, a tej minőségének fontosságával ismerkedhettek meg, hanem a székely gyümölcsös joghurt ízével is.

Veres Réka

2014. november 13., 22:132014. november 13., 22:13

Két nyomós ok áll a székely gyümölcsös joghurt megszületése mögött: egyrészt azért jött létre az új termékcsoport, mert korábban a nagyobb áruházak polcain sorakozó gyümölcsös joghurtok között nem lehetett helyi termékeket találni. A másik kiváltó ok a magyarországi Cserpes Sajtműhelynél tett tanulmányút volt – mesélte el a keresztúri joghurtok születéséről Tankó László, a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet ügyvezető igazgatója.

Átláthatóság minden értelemben

A csomagolás átláthatóságot sugároz, fejtette ki az ügyvezető igazgató: mindenki pontosan láthatja, miként néz ki a gyümölcságyon fekvő natúr joghurt. Emellett egyben megkülönböztető jegy is az átlátszó pohár, illetve a piacon jelen lévő más termékekhez képest a nagyobb mennyiség.

Fontos volt, hogy a joghurtba kerülő gyümölcslekvár ízletes legyen, hangsúlyozta Tankó. Hozzátette, hogy február óta több gyümölcsvariációval kísérleteztek, így ribizlivel, almával és hecsedlivel is, azonban egyelőre nem sikerült kellőképpen összeegyeztetni a lekvárokat és a natúr joghurt savanykás ízét. A jelenlegi öt változatból az áfonyás joghurtba került helyi termés a Székelygyümölcs Egyesülettel folytatott együttműködés eredményeképpen. Tankó felhívta a figyelmet: bár a többi joghurtváltozatban lévő lekvárt egy magyarországi cégtől szerzik be, mégis nagy arányban van benne erdélyi gyümölcs, ugyanis a feldolgozó innen is vásárol gyümölcsöket. „Fontos, hogy ami csak lehet, innen származzon, jelenleg azon dolgoznak, hogy helyben is meg tudják főzni azt a lekvárt, amely jól illik a joghurthoz” – magyarázta.

Gyümölcsös, finom és a miénk

Tejből van, gyümölcsből van, és a helyiektől van – sorolta fel Tankó a székely gyümölcsös joghurt tulajdonságait, amelyek szerinte könnyűszerrel felveszik a versenyt a multinacionális cégek termékeivel. Az ügyvezető igazgató nagy lendületet vár az új terméktől, elmondta, hogy a joghurtok jelenleg Székelyföld területén kaphatók, olykor távolabb is, viszont a helyi kereskedőkön és gazdákon keresztül szeretnének oda is eljutni, ahol még nincsenek a polcokon. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés