
Fotó: Csató Andrea
Számíthatnak a parajdiak Magyarországra a bajban – fogalmazta meg legfontosabb üzenetét a vasárnap Parajdra látogató Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke.
2025. június 08., 11:012025. június 08., 11:01
2025. június 08., 13:292025. június 08., 13:29
„Nehéz szívvel jöttem ide Parajdra, mert amikor egy közösség egyik napról a másikra elveszíti a jövőbe vetett hitét, akkor ott nagyon nagy a baj” – fogalmazott Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke vasárnap. Mint mondta, a történtek közvetlenül érintik az embereket, mindnyájan attól félnek, hogy nem lesz ivóvizük, elveszítik a lakásaikat, nem lesz munkahelyük és elveszítik az összes reményt, amit az itteni életükbe fektettek.
Fotó: Csató Andrea
Hangsúlyozta, ilyenkor a legfontosabb a segítség, ezért is köszöni az ökumenikus szervezeteknek, hogy már a kezdetektől Parajdon vannak. Hozzátette, ő maga is azonnali gyorssegélyt utalt ki a segélyszervezeten keresztül a leginkább rászorultaknak.
„De talán az is ugyanolyan fontos, hogy
– közölte a köztársasági elnök. A parajdiak fájdalma az egész magyar nemzet szívét megérintette, így ebből
„Ebben szeretnék én is részt venni” – szögezte le, majd példaértékűnek nevezte a nehéz helyzetben történt összefogást. Újságírói kérdésre megjegyezte,
Nyágrus László, Parajd polgármestere közölte, hogy egy sóból készített termékekkel teli kosarat adott át Sulyok Tamásnak, ami egy gesztus, ugyanakkor üzenet is. Szerinte a legfontosabb üzenet az, hogy a só jelent mindent a helyieknek. A polgármester azt is kiemelte, hogy sokat jelent a parajdi közösség számára Sulyok Tamás személyes jelenléte, ami a magyar nemzet szolidaritását is jelképezi. Nem beszélve a számos segítségről, amit az elmúlt napokban kaptak – fűzte hozzá.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Egy nagyobb járdaszakaszt építettek a 13A jelzésű országút fenyédi szakasza mentén, ugyanakkor több utcát is leaszfaltoztak a községközpontban. Azt is megtudtuk, hogy máshol miért nem korszerűsíthették az utcákat.
Megtámadott egy pásztort a medve a Kalonda-tetőn, a férfi azonban pásztorkutyáinak köszönhetően csak enyhébb sérüléseket szenvedett. A támadást nem jelentették a 112-es segélyhívón, ezért a hatóságok szerint nem tudtak időben törvényesen intézkedni.
Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett csütörtök délután Székelyudvarhelyen, több utcán megállt a víz, néhányan pedig áramkimaradást is jeleztek.
Évek óta leromlott állapotban van Székelyudvarhelyen a Tábor negyedi kazánház előtti tér, ahol nem csak a kaotikus parkolás, hanem az esőzésekkor felgyűlő víz is gondokat okoz. A városvezetés azt ígéri, hogy idén rendet tesznek a helyszínen.
Őrizetbe vettek egy 61 éves székelyudvarhelyi férfit, aki a gyanú szerint valótlanul jelentette be saját személygépkocsijának eltulajdonítását, miután ittasan balesetett okozott vele – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Öt évvel ezelőtt bontották el a fáklyát jelképező díszelemet Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál – akkor azt ígérték, új szimbólum kerül a helyére, de ez még nem történt meg. Kiderült, miért nem tudtak haladni ez ügyben.
Ráijesztett egy anyamedve és három bocsa egy fiatal párra Székelyudvarhelyen, miután a Bagossy Brothers Company koncertjéről tartottak hazafelé. A Templom utcában a házak között bukkantak fel a nagyvadak, a fiatalok pedig egy közeli építményre menekültek.
Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.
Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.
Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.
szóljon hozzá!