
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Tizedik alkalommal rendezik meg Udvarhelyszéken a Szent Flórián Vándorkupát, ezúttal a Cekend-tetőn. A hétvégi tűzoltóverseny mellett koncertek is lesznek az eseményen – fellép az Ossian.
2023. augusztus 28., 20:172023. augusztus 28., 20:17
Szombaton délelőtt tíz órától vonulnak fel a tűzoltóautók a máréfalvi polgármesteri hivataltól a Cekend-tetőre – olvasható a helyi Forrás Önkéntes Tűzoltó Egyesület közleményében. A 10. Udvarhelyszéki Szent Flórián Vándorkupa tűzoltóverseny délben kezdődik és három órán át fog tartani, majd a legjobbak díjazásával zárul. Ezt követően, 16:30-tól fellép a Transylvanium, majd 20 órától az Ossian. Az estét Dj Turbo G zárja. A szervezők tudatták, hogy a koncertek 50 lejes belépőhöz kötöttek, amit elővételben a bilete.ro oldalon vagy a helyszínen lehet megvásárolni.
Vasárnap délben főzőverseny kezdődik, 13:00-tól a Vöröskereszt tart előadást az elsősegély-nyújtásról, majd a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület ünnepi előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A gyerekeknek szánt ügyességi (tűzoltó) verseny délután fél ötkor kezdődik.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
szóljon hozzá!