Tusványosi összegző

Pakolás. Az elmúlt héten mindenki megtalálhatta a kedvére való rendezvényt Tusványoson •  Fotó: Gecse Noémi

Pakolás. Az elmúlt héten mindenki megtalálhatta a kedvére való rendezvényt Tusványoson

Fotó: Gecse Noémi

Hátizsákokkal vonuló fiatalok, standjukat éppen összepakoló árusok, „búcsúcigire” rágyújtó baráti társaságok, „jövőre ugyanitt” kiáltások: véget ért vasárnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

Péter Beáta

2017. július 23., 22:082017. július 23., 22:08

A rendezvény ideje alatt huszonnyolc sátorban beszélgetések, viták, előadások zajlottak, az esti koncertek fellépőivel személyesen is találkozhattak a rajongók, és beszélgethettek a közönségtalálkozókon. Színházi és néptáncelőadások, gyerekeknek és felnőtteknek szóló játékok várták többek között a táborozókat, este pedig mindenki a saját zenei ízlésének megfelelően bulizhatott a különböző helyszíneken. Aki éhes vagy szomjas volt, a tavalyinál jóval több vendéglátóipari egység kínálata közül válogathatott. A Gyöngyvirág kávézó előtti standnál lévő nagytusnádi hölgy elmondta, náluk például

kétezer zsíros kenyeret vásároltak.

A szombat esti Skorpió és a Kowalsky meg a Vega koncert után, kihasználva az ez évi utolsó tusványosi éjszakát, a legkitartóbbak vasárnap virradatig buliztak.

Biztos ponttá vált

Míg az első három nap kevesebben látogattak le, pénteken és szombaton megtelt a tusványosi színtér. A hat nap alatt hatvanezer személy fordult meg a rendezvényen – tudtuk meg a szervezőktől. „Zeneileg rendkívül színes és összetett program volt, de a programsátrak kínálata is messzemenően magas színvonalú volt” – értékelte Kristály Lehel, a rendezvény sajtófőnöke. Hozzátette, számára személyes okokból is különleges volt a szabadegyetem huszonnyolcadik kiadása, mivel két évtizeddel ezelőtt vett részt először a rendezvényen.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Tusványost egy tágabb léptékű családi rendezvénynek tartom. Én itt «nőttem fel», életemnek a legalapvetőbb változásai itt következtek be, és ebből kifolyólag rosszulesik, ha valaki »túltolja« a szakmaiságot újságíróként, hiszen nem biztos, hogy ez az a rendezvény, ahol ki kellene élezni mindenféle szemrehányást. Itt a legtöbb ember egymás mellett áll, és nem szemben. Ehhez képest voltak olyan sajtómozgások – akár a szombati incidens kapcsán is –, hogy bizonyos médiumok azon próbáltak ügyködni, hogy lerántsák valamilyen negatív szintre a szabadegyetemünket. De

alapvetően szeretnek minket az emberek, és szeretettel várunk mindenkit a következő eseményeinkre.”

Úgy véli, a Tusványosra egyik legtalálóbb mottó volt az idei, egyszerű és lényegre törő, és egy koherens üzenetet tudtak küldeni a világnak arról, hogy itt van ez a rendezvény minden évben.

korábban írtuk

A diáktábor háttérhősei
A diáktábor háttérhősei

Nem sok szabad percük akadt a diáktábor háttérhőseinek, az elsősegélynyújtóknak, ráadásul utolsó éjszaka elszabadultak az indulatok, a rendőrség különleges bevetési egységét is helyszínre kellett riasztani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők

Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene