Fotó: Csibi Márti
A turizmus szerepe a területtervezésben címmel harmadik alkalommal került sor nemzetközi turizmus konferenciára a Csiky-kertben. A turisztikai egyetem által vendégül látott tudományos értekezlet évről évre nagyobb népszerűségnek örvend, a hétvégi rendezvényen közel hatvan szakember vett részt Románia, Magyarország, Egyiptom képviseletében.
2010. október 10., 20:362010. október 10., 20:36
2010. október 11., 11:202010. október 11., 11:20
Fotó: Csibi Márti
„Célunk a turizmus életbe ültetése, a megfelelő hatóságok figyelmének felkeltése a turizmusfejlesztésre mint egy nagyon fontos gazdasági tényezőre. Ez az iparág egyaránt hat a területi, emberi környezetre is, ezért nagy a szerepe a területtervezésben” – fogalmazta meg a tudományos értekezés törekvését dr. Dombay István, a BBTE Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatának igazgatója, hozzátéve, hogy a visszajelzések azt mutatják, van értelme a kutatómunkának.
A konferencián idén a mesterizők is bemutatták kutatásaikat, öko-turizmus – területtervezés, valamint gyógyturizmus és területtervezés témákban.
Az egyiptomi turisztikai egyetem igazgatója, Nirvana Harraz, a Székelyföld régióról kifejtette, a természet rengeteg érdekes, izgalmas lehetőséggel áldotta meg ezt a vidéket, csodálatos hegyekkel, természeti értékekkel, a gyógyturizmus számára forrást jelentő gyógyvizekkel, ásványvizekkel. Egy hatékony turizmus számára azonban elengedhetetlen, és a mi régiónkban igen nagy hiánycikknek számít az idegen nyelvek ismerete, a turizmusban dolgozó és a turizmust kiszolgálók részéről. Ugyanakkor, ami a legnagyobb probléma a szakember szerint, hogy a székelyföldi lakosság, a vállalkozói szféra és a politikum mentálisan nincs ráhangolódva a turisztikára.
Fotó: Csibi Márti
„Az emberek fejében kell megfogalmazódni annak a gondolatnak, hogy ezek az értékeink, ezeket kell eladnunk és ebből kell megélnünk – együtt, közösen. Azt tapasztalom, hogy Székelyföldön nincs egy turisztikai egység, mindenki külön próbál érvényesülni. Ettől az önző eszménytől meg kell szabadulni, át kell alakítani közösségi érdekké és akkor szabad a pálya, ugyanis egy hatékony turizmushoz minden más adott a térségben” – fejtette ki véleményét Nirvana Harraz egyetemi professzor.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.