Hirdetés
Hirdetés

Túl azon, ami tetszik – igazán a gyermekhez illő sportot választhatunk

Hajlékonyság. Jó, ha figyelembe vesszük, milyen testi adottságai vannak a gyermeknek. Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Hajlékonyság. Jó, ha figyelembe vesszük, milyen testi adottságai vannak a gyermeknek. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Amikor elindulunk gyermekünk számára kiválasztani a megfelelő sportot, tanácsos figyelembe venni a lurkó fejlettségét, genetikailag meghatározott tényezőit, mint például a várható felnőttkori testmagasságot, a testalkatot vagy a testösszetételt. Ezek ugyanis nagymértékben meghatározzák a későbbi sikereket, vagy éppen kudarcokat. Jó tudni, hogy az említett tényezők már kisgyermekkorban mérhetők, így választáskor nem kell csupán a szimpátiára hagyatkoznunk.

Kovács Eszter

2018. október 26., 17:022018. október 26., 17:02

A rendszeres mozgást nem lehet túl korán elkezdeni, sőt az amerikai módszertan szerint az ún. aktív start 2 és 6 éves kor között van, de már akkor mozgásra ösztönözhetjük a picit, amikor állni, járni kezd – magyarázta Major Beáta Zita gyógytornász. Beáta a budapesti Semmelweis-egyetem terhelésélettani laboratóriumának méréstani intézetét képviseli itthon, sportantropometriával foglalkozik. Jelenleg a székelyudvarhelyi Sportra fel! sportágválasztó mozgalmat vezeti.

Mi az a sportantropometria?

A kifejezés lényegében egy felmérést takar, amelynek eredményeként pontos képet kaphatunk a gyermek fejlettségéről, illetve genetikailag meghatározott tényezőkről, mint például a várható felnőttkori testmagasság, a testalkat, a testösszetétel, a hízásra való hajlam, a biológiai kor és az optimális testtömeg. A felmérésnek Magyarországon már harmincéves hagyománya van, sőt Nyugaton az utánpótlásképzés elengedhetetlen eszköze, avatott be a szakember. A mintegy negyedórás vizsgálat során

huszonnégy ponton mérik fel a testet, egyebek mellett mérik a magasságot, a bőrredőket, a csontok szélességét.

A folyamat teljesen fájdalommentes, sőt a legtöbb kicsi rendívül csiklandósnak és mókásnak találja – biztosított Major Beáta.

Csapatban, vagy egyedül? Nem könnyű döntés. Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay Galéria

Csapatban, vagy egyedül? Nem könnyű döntés. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Választani, de mit?

„Az adatok alapján biztos képet kapunk arról, hogy alkatilag milyen sportra alkalmas a gyermekünk. A gyerek is nagyobb valószínűséggel kedveli meg azt a sportágat, amelyben nagyobb a sikerélménye” – jegyezte meg a szakember. A már említett aktív start időszakában érdemes tehát kiválasztani a gyereknek megfelelő sportágat, ami sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik. A szakember tapasztalata szerint, amikor a kiválasztott sportág nem válik be, egyik edzőtől a másikig cipeli a szülő a gyereket, de nagyon sokan már az első kudarcnál feladják. A választást megnehezítik ugyanakkor az évről évre felbukkanó „divatsportok”.

A sportantropometria révén a gyermek biológiai kora is megállapítható: hogy az életkorára jellemző általános fejlettséghez, az általános normákhoz képest fejlett-e vagy alulfejlett.

A biológiai kor nem megfelelő meghatározása az okozója annak is, hogy gyakorta előfordul: a gyerek vagy túlteljesít, vagy alulteljesít korosztályához képest. Egyik változat sem egészséges, hiszen fals illúziókat szülhet – hangsúlyozta a szakember.

Pályára, vagy medencébe küldjük? Érdemes a választásunk mellett kitartani, persze ha helyesen döntöttünk. Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay Galéria

Pályára, vagy medencébe küldjük? Érdemes a választásunk mellett kitartani, persze ha helyesen döntöttünk. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Túlsúlyosság: ne ítélkezzünk ránézésre

Székelyföldön is egyre gyakoribb probléma az elhízás, a túlsúlyosság a gyermekek körében is, a szakember viszont fontosnak tartotta megjegyezni: alkati kérdés, hogy mit is jelent a túlsúly. „Azt, hogy túlsúlyos-e a gyermek, ránézésre nem mindig lehet megállapítani. A test összetétele, az alkat mérvadó, hiszen robusztus gyermekek nem feltétlenül kövérek, hanem csontozatuk és izomzatuk vaskos.

Hirdetés

Félrevezető a közismert BMI, azaz a testtömegindex-mérő, mivel számtalan tényezőt nem vesz figyelembe.

A túlsúlyosság megállapítását, illetve a javallott étrend kialakítását és a sportág kiválasztását is bízzuk szakemberre” – sorolta Major Beáta. Hozzátette, kisgyermekkorban túlzásba sem szabad vinni a sportolást. Óvodásoknak, kisiskolásoknak napi egy óra mozgás bőségesen elég, a versenysportokhoz pedig ráér később hozzáfogni, hiszen ezek űzése nemcsak fizikai, hanem szellemi érettséget is feltételez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés