Torlódások, útzárak elakadt kamionok miatt

Több útszakaszon is fennakadásokat okozott péntek reggel Hargita megyében a néhány centis hóréteg. Kamionok fordultak keresztbe az utakon, emiatt keletkeztek torlódások.

Kovács Attila

2010. november 26., 15:042010. november 26., 15:04

Nem minden autóvezető készült fel megfelelően a télre – ahogy ezt már megszokhattuk, az első havazásnál ez ki is derül. A péntek reggelre Hargita megyében lehullott néhány centiméteres hóréteg már elég volt ahhoz, hogy gondok jelentkezzenek a közlekedésben. Elsősorban a havas utakra nem megfelelő, nyári gumiabroncsokkal felszerelt kamionok okozták most is a problémákat.

Homoródfürdőn, Ditró közelében, illetve a Gyimesekbe vezető országúton több kamion fordult keresztbe, miután megcsúszott, ezeket vontatni kellett – közölte Cătălin Romanescu, az Országos Útügyi Hivatal Hargita megyei igazgatója.

A hóréteg időközben elolvadt az utakon, a Bucsin-tető és a Gyilkos-tóhoz vezető szakasz kivételével, de a szakemberek azt tanácsolják, téli gumiabroncsok nélkül ne induljunk útnak. A közlekedésrendészet péntek reggel már ellenőrizte a 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú járművek esetében a téli gumiabroncsokat a Csíkszeredából Székelyudvarhely felé vezető úton, illetve más szakaszokon is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Gyergyószentmiklós keresztény fesztivállal indította a nyarat

Eddig példátlan módon, együtt nyitották meg Románia és Magyarország vallásügyi államtitkárai a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivált, mely idén is bebizonyította, tud egyszerre szórakoztató, lélekemelő, minőségi élményt nyújtó rendezvény lenni.

Gyergyószentmiklós keresztény fesztivállal indította a nyarat
2025. június 21., szombat

A 60 éves Illés együttes előtt tisztelegnek az idei Egyfeszten

Legendás Illés-dalok csendülnek fel a fiatalok körében népszerű előadók tolmácsolásában az idei Egyfeszt összművészeti fesztiválon, Gyergyószentmiklóson.

A 60 éves Illés együttes előtt tisztelegnek az idei Egyfeszten
2025. június 19., csütörtök

Gyógyászati eszközökkel segíti a Rotary Club a gyergyószentmiklósi kórház gyerekosztályát

Újabb fontos adománnyal segítette a gyergyószentmiklósi Rotary Club a helyi kórház gyermekosztályát: ezúttal több mint 30 ezer lej értékű gyógyászati eszközt adtak át az intézménynek.

Gyógyászati eszközökkel segíti a Rotary Club a gyergyószentmiklósi kórház gyerekosztályát
2025. június 19., csütörtök

Vízellátás nélkül marad pár órára Gyergyószentmiklós egy része

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog a vízellátás több háztartásban június 20-án, pénteken Gyergyószentmiklóson.

Vízellátás nélkül marad pár órára Gyergyószentmiklós egy része
2025. június 19., csütörtök

Múzeumok Éjszakája a Tarisznyás Márton Múzeumban

A szokásosnál visszafogottabb, bensőségesebb programmal készülnek a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban a Múzeumok Éjszakája rendezvényre június 21-én.

Múzeumok Éjszakája a Tarisznyás Márton Múzeumban
2025. június 18., szerda

Új nefrológiai szakrendelés indult a gyergyószentmiklósi kórházban

Jó hír a gyergyószentmiklósi páciensek számára: elindult a nefrológiai, azaz vesebetegségekkel foglalkozó szakrendelés a Gyergyószentmiklósi Municípiumi Kórházban.

Új nefrológiai szakrendelés indult a gyergyószentmiklósi kórházban
2025. június 18., szerda

Hiánypótló kötet mutatja be a gyergyószéki sajtkultúra múltját és jelenét

Egy különleges könyv bemutatására kerül sor pénteken, amely a gyergyószéki érlelt sajtok 140 éves hagyományát és a sajtkultúra modern kori fejlődését tárja az olvasók elé.

Hiánypótló kötet mutatja be a gyergyószéki sajtkultúra múltját és jelenét
2025. június 18., szerda

Tizenhárom koncerttel készülnek a keresztény zenei fesztiválra

Gyergyószentmiklóson csütörtökön kezdődik a FeltöltŐ Keresztény Zenei Fesztivál. A fesztivál tizenhárom koncerttel, lelki és családi programokkal, előadásokkal, különleges közösségi pillanatokkal várja az érdeklődőket.

Tizenhárom koncerttel készülnek a keresztény zenei fesztiválra
2025. június 16., hétfő

Árus Zsolt: eljárást kell indítani a hivatalokat fenyegetőkkel szemben

A közelmúltban több székelyföldi polgármesteri hivatalban történt incidens kapcsán tartott sajtótájékoztatót Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője. Jogászokkal folytatott egyeztetés után tájékoztatja az érintetteket, ilyen esetekben mi a teendő.

Árus Zsolt: eljárást kell indítani a hivatalokat fenyegetőkkel szemben
2025. június 16., hétfő

Ezt is megértük: épülhet a Gyergyóditrót érintő autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóditró és Grințieș közötti szakasza kivitelezésének elindítására.

Ezt is megértük: épülhet a Gyergyóditrót érintő autópálya-szakasz