Néma tiltakozást szervez a csíkszeredai Salamon F. János, aki nem ért egyet a fűtés árának – esetleges – ötvenszázalékos emelésével. A tiltakozó megmozdulás pénteken 11–13 óra között lenne, ezen időszak alatt a helyi tanács épp soros ülését tartja, amelyen várhatóan a hőenergia árának változásáról is döntenek.
2011. szeptember 28., 15:432011. szeptember 28., 15:43
2012. február 10., 13:382012. február 10., 13:38
Több ezer csíkszeredai háztartást érint a helyi tanács pénteki döntése. Borús előjelek?
„Segítsetek magatokon, csíkszeredaiak! A tiltakozás minden törvényes módján azonnal egy csendes tiltakozást kell tartsunk pénteken a csíkszeredai Vár téren 11 és 13 óra között. Indoklás: a Tisztelt Tanács 50%-kal meg akarja emelni a fűtési díjak árát” – áll a rövid közleményben.
A kezdeményező Salamon F. János érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, hogy kérését iktatták Csíkszereda Polgármesteri Hivatalában és a rendőrségen. „A városi rendőrparancsnok, Fekete Kászoni Titusz nem látta akadályát annak, hogy megkapjunk az engedélyt a békés megmozdulásra. A polgármesteri hivatalnál is beleegyeztek abba, hogy a Vár téren tiltakozzunk, tíz személy pedig részt vehet a tanácsülésen is” – magyarázta a Malom negyedi lakos.
A megmozdulás oka
Az állami támogatás eltörlése miatt októbertől ötven százalékkal drágulhat a gigakalória ára. A városvezetők elmondása szerint Csíkszereda Helyi Tanácsa próbálja elkerülni az árnövelést, ám erre csupán egy mód van: a még el nem kezdett, vagy lassan haladó beruházásoktól von el nagyobb összegeket, amelyeket fűtéstámogatásra fordít.
A helyi tanács pénteken tartja szeptemberi soros ülését, amelyen dönteni fog a gigakalória árának esetleges módosításáról. Azelőtt, csütörtökön bizottsági ülést tartanak, amelyen megvitatják annak a lehetőségét, hogy miként lehetne elkerülni a drasztikus áremelést.
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Baleset következtében föld alá szorult deréktól lefelé egy férfi, miközben árkot ásott Csíkszentkirályon.
Továbbra is lesz Csíkszeredában Helyi és hagyományos termékek kiállítása és vásárára, csak más helyszínen: a megyeháza oszlopcsarnoka helyett ezentúl a Szabadság téren és a Promenádon várják a vásárlókat.
A tavalyi megtorpanás után folytatódik a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése, amely idén befejeződik, és következhet az engedélyeztetés. Azt szeretnék, ha jövőben már lehetne használni a földgázt.
Pappá szenteli Gergely József diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek július 19-én, szombaton délelőtt 11 órától a csíkszentmártoni plébániatemplomban.
Biciklist sodort el egy autós Csíkszereda központjában szerdán délelőtt, az illető megsérült.
Egy csillagszóró és karácsonyfa – mindössze ennyi kellett, hogy a Kászonújfaluban élő Beáta és Hunor otthona rövid idő alatt leégjen. A tűz után csak kevés dolog maradt ép, köztük az oromkereszt, ami segítőiknek hála nemsokára új házukat védelmezheti.
Mégsem mentek rongálás nélkül haza a bukaresti Dinamo focidrukkerei a hétfői csíkszeredai mérkőzés után, ugyanis székely zászlókat téptek le Mikóújfaluban és autókban is kárt tettek.
Több mint tízezer dugvány díszíti a csíkszeredai városháza előtti virágvázát, miután az utóbbi hetekben a városi kertészet a szerkezetét felújította és beborította növényekkel.
A Csíki Székely Múzeumban nyílt kiállítás a Csíkszeredai Sörgyár történetéről. A tárlat nemcsak a sörgyártás ipartörténetét mutatja be, hanem egy közösség emlékezését és kitartását is ünnepli – ötven év képekben, emberekben, történetekben.
szóljon hozzá!