Hirdetés
Hirdetés

Télies körülmények között ugyan, de járhatóak az utak a csíki községekben

Nem mindenütt fekete, de járható. Mindenhol úgy oldják meg a hóeltakarítást, ahogy tudják. Illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Nem mindenütt fekete, de járható. Mindenhol úgy oldják meg a hóeltakarítást, ahogy tudják. Illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Saját eszközökkel vagy szakcéggel, illetve szociális munkások bevonásával oldják meg a községi utak, utcák járhatóvá, a buszmegállók, parkolók használhatóvá tételét a csíki önkormányzatok. A megkérdezett polgármesterek elmondása szerint téliesek, de járhatóak a falvak utcái.

Szabó Kamilla-Mária

2018. január 23., 11:052018. január 23., 11:05

2018. január 23., 11:052018. január 23., 11:05

Kászonaltízen az önkormányzat alkalmazottai két hóekével ellátott traktorral oldják meg a hóeltakarítást a község öt falvának utcáiban – ismertette András Zoltán. A helyi polgármester továbbá kifejtette,

az idei első nagy havazás beálltakor rögtön hozzá is fogtak a munkához, először a főbb útszakaszokat tették járhatóvá – hogy szükség esetén a mentő-, tűzoltóautó közlekedni tudjon – majd a kisebb utcákban is eltolták a havat.

Hirdetés

Mint megtudtuk, a megyei utak hóeltakarításával megbízott céggel is van egy partnerszerződésük, amely értelmében szükség esetén besegítenek a megyei utak járhatóvá tételébe.

Ahol kézi erőre van szükség, ott a szociális munkások végzik el a teendőket, legutóbb két nap alatt eltakarították a buszmegállókban, parkolókban, útkereszteződésekben felgyülemlett vizes, fagyott havat.

Járda csak Altíz központi részén van kialakítva, amelynek letisztítását a kereskedelmi egységek oldották meg – ki-ki a saját portája előtt – részletezte az elöljáró. Hozzátette,

téli viszonyoknak megfelelően ugyan, de jelenleg minden út járható a községben.

Beszélgetésünkkor is dolgoztak a hóeltakarítást végző gépek, mivel újra elkezdett havazni.

Hóeltakarítás saját eszközökkel

Szintén úton voltak hétfőn a hóeltakarítást végzők Gyimesközéplokon, ahol számos községi utat kell járhatóvá tenni egy-egy nagyobb havazás után. Azt

a tűzoltóautóra és egy kotró-rakodógépre szerelt hóekével oldják meg az önkormányzat munkatársai, míg a kiépített járdaszakasz hóeltakarítását egy erre a célra vásárolt hóelfújó-géppel végzik.

A buszmegállók használhatóvá tételét a szociális munkásokra bízzák, akik tegnap tízen végezték a szükséges teendőket a községben – tájékoztatott Gergely Károly. Azt is elmondta a polgármester, hogy korábban nem tudták megoldani Sötétpatakban az utak járhatóvá tételét, mivel az egyik gépük meghibásodott, de hétfőn hozzáláttak ahhoz is, és reményeik szerint mára már ott sem okoz gondot a lehullott hóréteg.

Céggel dolgoztatnak

Csíkszentgyörgy önkormányzata idén egy céggel kötött szerződést a számos községi útjának hóeltakarítására, míg a parkolók, járdák használhatóvá tételét a szociális munkások végzik – számolt be a polgármester. György József ugyanakkor kiemelte,

ez nem jelenti azt, hogy minden kis havazás után lehetőségük van bejárni minden utcát, de jelentősebb hóréteg lehullása után eltolják a havat a községi útszakaszokon.

Ez ugyanakkor időbe telik, tehát nem tudják azonnal megtenni minden utcában, de ha valahol hosszabb ideig problémát okoznak a havas útviszonyok, azt lehet jelezni az önkormányzat felé a vezetékes telefonszámukon, vagy a polgármester, alpolgármester mobiltelefonszámán – hívta fel a helyiek figyelmét az elöljáró.

Kiássák a sáncokat

Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere is azt nyilatkozta, hogy községükben minden út járható. A hóeltakarítást az önkormányzat keretében működő katasztrófavédelmi egység a szociális munkások közreműködésével végzi – egy kotró-rakodógép és hólapátok használatával.

Amellett, hogy eltolják a havat és sós homokot szórnak, kiássák a patakmedreket és sáncokat is a felfagyott hótól, hogy olvadáskos el tudják vezetni a vizet

– részletezte az illetékes. Megjegyezte ugyanakkor, korábban sikeresen pályáztak egy hóeltakarító – sószóróval és hóekével ellátott – gépre, annak közbeszerzése már folyamatban van, így jövőre várhatóan már azzal teszik járhatóvá a helyi utakat.

Nem toltak, csak szórtak

Csíkkarcfalván elsősorban a vasúti átjárók közelében lévő, illetve a Madicsa felé vezető útszakaszok szórását végzik a tavaly beszerzett multifunkcionális géppel. S

mivel jelenleg a homlokrakodó rész van felszerelve a járműre, így a községi útszakaszokon nem tolták el a havat

– avatott be Gábor Tibor. A községvezető megjegyezte, amennyiben újabb vastagabb hóréteg képződik az utakon, felszerelik a hóeltolásra alkalmas eszközt a gépre, egyébként csak a következő télen alkalmaznák azt. A járdák tisztítását idén még a különböző intézmények, létesítmények végzik épületeik előtt, jövőre viszont egy pályázati úton beszerzett géppel oldhatják meg – pozitívan bírálták el ugyanis az önkormányzat erre vonatkozó pályázati csomagját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
Hirdetés