Sokan vallották magukat csángónak, ezért a moldvai csángó fiatalok magyar oktatását, identitástudatának erősítését szorgalmazza a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Kovászna megyei tanács. Ennek érdekében, a már évek óta működő, Hunyad, Fehér és Szeben megyéket magában foglaló, Összetartozunk szórványprogramhoz hasonló együttműködést szorgalmaznak a Bákó megyei csángókkal – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2011. november 17., 15:062011. november 17., 15:06
A nem hivatalos népszámlálási adatok szerint Sepsiszentgyörgy 76,9 százaléka vallotta magát magyarnak, 21,9 százaléka románnak, és jelentős azoknak a száma, akik csángóként vetették magukat nyilvántartásba. Ez azt jelenti, hogy a „más nemzetiségűek” besorolásba kerültek.
Oda kell figyelni rájuk, erősíteni bennük a magyar identitástudatot, támogatni a magyar oktatást Csángóföldön – fejtette ki Antal Árpád. Ennek érdekében már felvették a kapcsolatot a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, karácsony előtt ellátogatnak néhány Bákó megyei településre.
Antal szerint a már működő keresztszülőprogramba bekapcsolódva elérhető, hogy kötődés alakuljon ki a csángó gyerekek és magyar családok között, ellátogatva ide megtapasztalják, hogy vannak olyan közösségek, ahol a magyar nyelven való kommunikáció természetes. A projekt finanszírozására egy közösségfejlesztő egyesület létrehozását tervezik.
Tudatában vagyunk annak, hogy ezzel támadási felületet biztosítunk egyes emberek, szervezetek számára, de kockázat árán is fel kell vállaljuk a csángók támogatását – mondta Antal.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!