
Fotó: Iszlai Katalin
A külhoni magyarok jövő évi magyarországi választásokra történő regisztrációjával kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ Csíki Területi Szervezete Csíkszeredában. Az illetékesek azt kérik a lakosságtól, hogy legyenek nyitottak, és fogadják kollégáik megkeresését.
2017. augusztus 10., 19:052017. augusztus 10., 19:05
Erősített nyári kampányt indított csütörtökön az RMDSZ Csíki Területi Szervezete: a mozgósító akció során a tervek szerint
– emelte ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a területi szervezet elnöke.
– mutatott rá Borboly.
A területi szervezet elnöke hozzátette, annak érdekében, hogy a jövő évi magyarországi választáson minél több csíki magyar ember tudjon részt venni, szervezetten segítenek az érintetteknek minden csíki településen. Őszig minden háztartásba ellátogatnak, segítséget nyújtanak a regisztrációban, illetve a szavazólapok helyes kitöltésében, hiszen ez problémákat okozott már korábban is.
és Borboly azt kérte a lakosságtól, hogy legyenek nyitottak, fogadják a kiszálló és telefonáló kollégáikat. Emellett leveleket, tájékoztató kiadványokat is küldenek, továbbá útmutató kisfilmeket is közzétesznek a kampány során. A regisztrációban való segédkezéssel párhuzamosan
a lakosságot felkereső illetékesek táblagépekkel érkeznek majd annak érdekében, hogy az aláírni kívánók egyből regisztrálni tudjanak.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!