
Tóth László főkonzul és Nagy Zoltán polgármester: újabb együttműködések körvonalazódnak
Fotó: Gergely Imre
Tóth László decemberben foglalta el Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetői tisztségét. Hivatalos minőségben most először járt Gyergyószentmiklóson. A szerdai látogatás során együttműködési lehetőségekről egyeztetett.
2018. február 21., 18:382018. február 21., 18:38
2018. február 21., 18:392018. február 21., 18:39
Számba vették, hogy Magyarország a csíkszeredai főkonzulátuson keresztül mindeddig milyen szerepet vállalt Gyergyószentmiklós és a térség életében, és azokat a lehetőségeket is, hogy miként bővíthetnék, erősíthetnék az eddigi együttműködéseket – mondta el Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere az új főkonzullal való megbeszélésük lényegét.
Tóth László bemutatkozásként elmondta, hogy Marosvásárhelyen született, és a középiskolát is ott végezte, de gyermekkorában közel tíz évet Gyimesközéplokon töltött. Jól ismeri tehát a székelyföldi viszonyokat. Leszögezte, a konzulátusnak ugyan a székhelye Csíkszeredában van, de az egész székelyföldi térségre kiterjed a kerülete.
Jelenleg havi rendszerességgel van kihelyezett konzuli nap Gyergyószentmiklóson, de ezt gyakoribbá szeretnék tenni, havi két alkalommal tartanának, hiszen van erre igény.
A konzul kiemelte ezek közül a januártól hozzáférhető babakötvénnyel és az anyasági támogatással kapcsolatos feladatokat, valamint a választási regisztrációt érintő munkát.
Nagy Zoltán vetette fel, hogy míg korábban Gyergyó térsége hátrányban volt a Székelyföldre befolyó magyarországi támogatások tekintetében Csík vagy Udvarhelyszék mögött, az elmúlt időszakban ez kezdett kiegyenlítődni.
Ezt erősítették meg a főkonzullal való találkozásokra meghívott egyházi, kulturális és sportéletet meghatározó gyergyói személyiségek is.
A főkonzul szimbolikus tényként emelte ki, hogy
Hamarosan óvoda-felújításról szóló bejelentésre is lehet számítani.
Tóth László hozzátette, az a tény, hogy korábban Székelyföld, és ezen belül Gyergyószék úgy érezhette, hogy más térségekhez képest kevesebb támogatást kapott, ennek oka az, hogy a magyar gazdaság nem volt olyan erős, hogy ekkora támogatásokat tudjon nyújtani a határon kívüli magyarságnak. Eddig kevesebb pénz jutott erre, és az anyagi segítséget célzottan oda irányították, ahol nagyobb szükség volt rá: a szórványba, az elszigetelődött, kisebb létszámú magyar közösségekhez. Most azonban már
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!