
Fotó: Molnár Krisztina
A lövétei Kisboldogasszony-plébániatemplom Szent Mihály-mellékoltára elé felállított szent sírnál, helyi nevén gyöngyös koporsónál a nagypénteki, délután hat órakor kezdődő szertartást követően a szentségimádás alatt és nagyszombaton délután öt órától este nyolcig tizenöt perces váltásokkal az idén nagykorúsított legények közül nyolcan állnak strázsát, majd a feltámadási körmeneten kísérik az Oltáriszentséget.
2017. április 14., 12:572017. április 14., 12:57
2017. április 14., 13:442017. április 14., 13:44
Péntek este kilenc órától fáklyás keresztutat járnak a templom körül a lövétei fiatalok. A gyöngyös koporsót 1886-ban közadakozásból vásárolták, és
A második világháború után György Árpád plébános vezette be a napjainkig gyakorolt szentsír-őrzés szokását Lövétén.
Fotó: Molnár Krisztina
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat húsvétvasárnap délelőtt tíz órától negyvenöt fiatal közreműködésével mutatja be a Passió 2017 című misztériumjátékot a lövétei templomtéren. Páll Emőke Saroltától, az alapítvány munkatársától megtudtuk, a fiatalok időt és energiát nem sajnálva februártól jártak próbákra és készítették lelküket.
Fotó: Molnár Krisztina
A negyvenperces, zenére és pantomimra épülő produkció a megváltás történetét mutatja be Jézus szenvedésétől a Szentlélek eljöveteléig. Idén Jézus szerepében Gábos Levente látható, Máriát Lázár Orsolya, Pilátust Elekes Róbert alakítja. Narrátor György Hunor Árpád, rendezők a Szent Gellért Alapítvány vezetője, György Attila és felesége, Ida, valamint Theil Emília, zenei rendező Ilyés Kinga és Lázár Andrea.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!