Szent István-búcsúra készülnek

Szent István király jobbjának felmagasztalása, ereklyéinek átvitele ünnepén kerül sor a gyergyószentmiklósi Szent István-templom búcsújára. Az ünnepi szentmisét május 29-én, vasárnap 12 órától tartják a Bucsin negyedi templomban.

Pethő Melánia

2011. május 27., 08:182011. május 27., 08:18

2011. május 29., 18:472011. május 29., 18:47

„A Szent István-búcsút nem mindig és nem mindenhol tartják augusztus 20-án, ugyanis május 30-án üljük Szent István ereklyéinek átvitele ünnepét. Mi, gyergyószentmiklósiak erre emlékezünk. Ugyanakkor nekünk is van egy Szent István-ereklyénk – a hajdani nagyszakácsi Pálos kolostorban lelt csontereklyék egy darabja, melyet még 2006-ban a Szent István Lovagrend és Szabó Géza, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa adományozott a gyergyószentmiklósi híveknek – mondta el Bartos Károly, a Szent István-templom plébánosa.

A vasárnap tartandó búcsúünnep kapcsán az atya kiemelte: annak ellenére, hogy sokan úgy gondolják, egy búcsú nem csinnadratta. „El van csökevényesítve a búcsú igazi jellege. Zsibvásárral, felvonulással, saját magunk ünneplésével helyettesítve. Az emberek ünnepeltetése is kell, szükséges, de a lelki felkészülés mellett ez csak egy körítés” – fogalmazott.

Bartos plébános arra kéri a híveket, hogy próbálják megélni a búcsú igazi értelmét. Szálljanak magukba, rendezzék emberi kapcsolataikat, keressék meg haragosaikat és béküljenek ki velük, végezzenek gyónást, ugyanakkor hozzanak jó szándékú elhatározást, amit ajánljanak fel önmagukért és Istennek. „Az ember búcsúzik a gyűlölettől, a rossz dolgoktól, és valami új születik meg benne. Ez a búcsú lényege”– mutat rá a lelkész.

A Szent István-plébánia ehhez méltóan készül a vasárnapi ünnepre: a búcsút megelőzően, Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vezetésével háromnapos missziót tartanak imacsoportoknak, családosoknak, fiataloknak. A lelkészeknek, közvetlen munkatársaiknak és az egyháztanácsoknak Sebestyén Albert, a Gyulafehérvári Caritas szakembere tart közösségformáló, szerepeket leosztó és jövőképet formáló közösségi munkát. A búcsús szentmisét a marosvásárhelyi Oláh Dénes főesperes celebrálja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
Hirdetés