Nyolctagú, mindenre elszánt lelkes csapat vágott neki szombaton annak a csónakos túrának, amelyet a hetedik Európai Mobilitás Hét alkalmából szervezett a Polgár-Társ Alapítvány, azzal a céllal, hogy feltérképezzék a Csíkszereda és Sepsibükszád közötti szakaszon az illegális szemétlerakó helyeket.
2011. szeptember 18., 14:322011. szeptember 18., 14:32
2011. szeptember 20., 13:462011. szeptember 20., 13:46
„Egy ilyen expedíciónak a megszervezése már régi nagy álmom volt. Azt szerettem volna, hogy szakemberekkel és újságírókkal közösen észlelhessük a környezeti problémákat az Olt ezen szakaszán. Már tavaly is terveztük a túra megrendezését, de az időjárási körülmények akkor nem tették ezt lehetővé. Idén Nyitott szemmel az Olton elnevezésű akciónkat a Polgár-Társ Alapítvány karolta fel, valamint Miklós Géza területi vízügyi igazgató, aki gumicsónakot biztosított számunkra” – mondta el kérdésünkre Hompoth Lóránd újságíró, a túra főszervezője.
„Már tavaly felvetődött bennünk ennek a túrának a megszervezése. A Polgár-Társ Alapítvány igyekszik minden évben újdonságokkal is jelentkezni az Európai Mobilitás Hét alkalmából, idén az egyik ilyen újdonság volt ez a csónakos kirándulás” – jegyezte meg Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója. Elmondása szerint bizonyos szennyező pontokról évek óta tudnak, évek óta beszélnek róla, de hiába várjuk, hogy változzon valami. Ha most a túra során készült film és fotósorozat eljut a csíki lakókhoz, és eljuttatják ezeket az illetékes hatóságokhoz is, remélhetőleg ez bizonyos változást fog előidézni.
Szemétben nem volt hiány
A túra főszervezője így értékelte a látottakat: Azt hiszem, sikerült megnézni a „jéghegy csúcsát”. Magasan az ágakra akadt és a vízpartra kivetett szemetet láttuk, azt, amit az Olt egy bővízűbb esőzés után rakott le. Láttunk rengeteg szemetet, valamint amit a videó és a fényképek nem tudnak rögzíteni, a szagokat és a bűzt. Úgy is fogalmazhatok, hogy egy folyó helyett egy szennyvízcsatornán csónakáztunk. Az, ami lehetne egy szép folyószakasz, az ebben a percben egy bűzlő, szeméttel teli csatornaszakasz. Remélem, hogy mini expedíciónk képeivel meg tudjuk mozgatni a hatóságokat, hogy lépjenek és tegyenek az ügy érdekében – fejtette ki véleményét Hompoth Lóránd.
A csónakban utazó Szabó Szilárd természetvédő, a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa sok újdonságot nem látott, de így a vízen haladva kicsit más szemszögből nézte a helyzetet. „A víz minősége szempontjából olyan negatív véleményem nincsen, sőt, kicsi javulás is tapasztalható egyes helyeken, de a szemét továbbra is nagyon erősen jelen van ezeken a szakaszokon.
Képekkel dokumentálták a látottakat
Imecs István környezetvédő meglátása szerint sokkal gyakrabban, és sokkal részletesebben kellene végighaladni hasonló vízi útszakaszokon, feltárni minden szennyező forrást, ami az Olt mentén tapasztalható. „Fontos lenne ezen szakaszok kezelőit, helyi tanácsait figyelmeztetni arra, hogy az ő területükön található vízfolyást milyen mértékben szennyezik a helyi lakosok, és nem csak.” Véleménye szerint egy szabályozott Olt-szakaszt láthattunk, ahol a szabályozás következtében a víz bizonyos szakaszokon rendkívül lelassult, és az élőhely-szegényedés is megfigyelhető. Ennek ellenére a vízparti növényzet nagyon jól regenerálja magát, és a vízben elég sok halfaj van jelen, több védett faj is, mint a réti csík, vagy a kőfúró csík és a vágó csík.
Miklós Júlia, a Zöld SzékelyFöld Egyesület részéről nagyon hasznosnak ítélte meg az expedíciót, viszont elszomorították a látottak. „Láttuk az emberek által bedobigált szemetet, ami elsősorban PET-palackokból és műanyag tárgyakból állt, ami nemcsak fizikai szennyezést, hanem biológiai szennyezést is jelent az Oltban élő növény és állatvilágnak.” A túrán szintén részt vevő Bándi Enikő, a Polgár-Társ Alapítvány munkatársa fotókon örökítette meg a látott szeméthalmokat. A vízügyi hatóság munkatársa, Antal János, bár minden tőle telhetőt megtett csónakunk jobb vizekre evezése érdekében, az alacsony vízszint és a szemétbarikád miatt többször is meg kellett állnunk utunk során. Végül a megrongálódott csónak és az alacsony vízállás miatt nem tudtuk a teljes betervezett távot megtenni. Két gumicsónakunkat felpakolva, autóval utaztunk Sepsibükszádra, ahol már finom tokánnyal vártak bennünket.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!