Hirdetés
Hirdetés

Szejkefürdői mofetta: terület-kisajátítás, tervezés, felújítás, iszapvulkán

Egyelőre a terület kisajátítása zajlik a mofettánál •  Fotó: László Ildikó

Egyelőre a terület kisajátítása zajlik a mofettánál

Fotó: László Ildikó

Területet sajátít ki a városháza a szejkefürdői mofetta környékén, miután nem sikerült beazonosítani a telek tulajdonosát. A létesítmény konkrét felújítására még várni kell, hiszen számos jóváhagyást kell beszerezni és műszaki tervekre is szükség lesz. Azt is megtudtuk, hogy a helyszínen látványosan feltörő gázok nem veszélyesek az emberekre, ráadásul az is bizonyított, hogy gyógyhatásúak.

Fülöp-Székely Botond

2024. június 08., 13:582024. június 08., 13:58

Érdekes, ám Székelyföldön korántsem példátlan jelenségnek lehettek tanúi, akik az elmúlt napokban a szejkefürdői mofetta környékén jártak, hiszen ott iszapvulkán tört fel a földből, ugyanakkor jelenleg is megfigyelhető a talaj mélyéről szivárgó gázok tevékenysége, amelyek az iszapos vízben fortyognak.

Nem az első alkalom

Zörgő Noémi, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának szóvivője a Székelyhonnak elmondta, korábban is volt rá példa, hogy iszapos víz és gázok törtek fel a helyszínen, így nem meglepő a mostani eset. Korábban egy berendezést is elhelyeztek ott, amely különválasztja a talajból érkező vizet és gázokat.

Nem veszélyesek az emberekre a mofetta udvarán feltörő gázok •  Fotó: László Ildikó Galéria

Nem veszélyesek az emberekre a mofetta udvarán feltörő gázok

Fotó: László Ildikó

Gyakorlatilag éppen a földből feltörő gázok miatt lett megépítve a mofetta, amelyet fel szeretnének újítani, hogy újra beüzemelhessék. A szóvivő mindenkit megnyugtatott, hogy

nem veszélyesek az emberre a szabadban feltörő gázok.

A hivatal munkatársai azt is megerősítették, hogy azóta elvezették a helyszínen szivárgó iszapos vizet, hogy az ne folyjon végig az épület udvarán. Azt is megtudtuk tőlük, hogy valószínűleg új gázfeltörések is történtek a hétfői vihar következtében.

Hirdetés

Az intézmény egyébként 2019-ben mutatta be egy három évig tartó hivatalos elemzés eredményét, eszerint pedig kijelenthető, hogy gyógyhatású gázok törnek felszínre a mofetta a környékén. Ezek

alsó végtagi érrendszeri keringési zavarok, a magas vérnyomás, valamint a vegetatív disztónia kezelésére alkalmazhatók.

A hivatal az állami szervektől kért kitermelési engedélyt a gázokra, ezt pedig meg is ítélték nekik 25 évre.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Területet sajátítanak ki

Múlt év elején elfogadott egy tanulmányt a szejkefürdői mofetta felújítására a székelyudvarhelyi önkormányzat. Eszerint egyebek mellett szükség lesz a külső falak szigetelésére, a fűtés- és a villanyhálózat felújítására, a vízhálózat korszerűsítésére, valamint a tetőszerkezet átalakítására és a belmagasság növelésére. Kiegészítő funkcióként orvosi rendelő, kávézók, szauna és irodák létrehozását is javasolják.

A beruházás becsült értéke 2,4 millió lej.

Az is kiderült, hogy a mofetta környékén van egy 15 áras terület, amely létfontosságú a közhasznú korszerűsítés érdekében, ám annak tulajdonosát nem sikerült beazonosítani. Éppen ezért a város mostanra elkezdte a telek kisajátítását. Zörgő Noémi rámutatott, felértékeltették a telket és az így meghatározott összeget elkülönítették egy kincstári számlán – ezt igényelheti a telektulajdonos, amennyiben a későbbiekben fény derül a kilétére.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A terület kisajátításáról szóló dokumentumokat már májusban közzétették a hivatal honlapján, így elkezdődhetett az eljárás, amely révén a városházára írják át a telek tulajdonjogát.

Amennyiben ez megoldódik – és beszerzik a szükséges jóváhagyásokat –, a polgármesteri hivatal közbeszerzési eljárást hirdethet a mofetta felújításához szükséges műszaki tervek elkészíttetése érdekében. Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzat ugyan tudja finanszírozni az említett terveket, de a projekt kivitelezéséhez valószínűleg külsős forrásra lesz szükség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 21., szerda

Itt dől el, hogy mennyi jön vissza Bukarestből

Megtartotta szerdán első ülését a Victoria-palotában a jövedelemadó és az áfabevételek visszaosztási rendszerének kidolgozásával megbízott munkacsoport.

Itt dől el, hogy mennyi jön vissza Bukarestből
Hirdetés
2026. január 21., szerda

Előálltak a szuperválasztási év „hiperköltségeivel”

A 2024-es helyhatósági és EP-választások megszervezése 250 millió euróba került, a parlamenti választások költségei 120 millió eurót, a 2024-es és a 2025-ös elnökválasztás megszervezésének költségei pedig több mint 300 millió eurót tettek ki.

Előálltak a szuperválasztási év „hiperköltségeivel”
2026. január 21., szerda

Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút

Egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak egy 21 éves fiatalembert és két kiskorút.

Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút
2026. január 21., szerda

Tűzvédelmi szabálysértés miatt négy kereskedelmi egységet zárattak be

Mintegy 819 ezer lej értékben szabott ki bírságot a Hargita megyei tűzoltóság a tűzvédelmi előírások megszegéséért, továbbá három kereskedelmi egységet be is zárattak múlt év végén, idén pedig egy hargitafürdői panzió esetében is így jártak el.

Tűzvédelmi szabálysértés miatt négy kereskedelmi egységet zárattak be
Hirdetés
2026. január 21., szerda

Újabb dermesztő éjszaka jön a székelyföldi megyékben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán újabb elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország 13 megyéjében a fagyos idő miatt.

Újabb dermesztő éjszaka jön a székelyföldi megyékben
2026. január 21., szerda

Elhunyt Antal István, volt parlamenti képviselő

Hetvennyolc éves korában elhunyt Antal István, volt parlamenti képviselő, a Székelyudvarhelyi városi RMDSZ szervezet alapító tagja.

Elhunyt Antal István, volt parlamenti képviselő
2026. január 21., szerda

Maga alá gyűrte az autót a kamion: a sofőr meghalt, az utasok állapota súlyos – videóval

Egy személy meghalt, kettő megsebesült a szerda reggel az A1-es autópályán, a Hunyad megyei Piski (Simeria) közelében történt közúti balesetben, amelyben egy személygépkocsi és egy nyergesvontató ütközött egymásnak.

Maga alá gyűrte az autót a kamion: a sofőr meghalt, az utasok állapota súlyos – videóval
Hirdetés
2026. január 21., szerda

Nem enyhül a fagy: újra mínusz 21 fok alá zuhant a hőmérséklet Székelyföldön

Ismét mínusz 21 fok alá csökkent a hőmérséklet szerdára virradóan Székelyföldön: Gyergyóalfaluban tizedre pontosan ugyanakkora fagyot mértek, mint pár nappal korábban, Csíkszeredában pedig picivel még hidegebb is volt, mint a hétvégén.

Nem enyhül a fagy: újra mínusz 21 fok alá zuhant a hőmérséklet Székelyföldön
2026. január 20., kedd

Több felső légúti megbetegedés, kevesebb kórházi beutalás

Majdnem harmadával nőtt a felső légúti megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az elmúlt héten Hargita megyében. A kórházi kezelésre szorulók száma viszont enyhén csökkent.

Több felső légúti megbetegedés, kevesebb kórházi beutalás
2026. január 20., kedd

Felkészítenének a háborús helyzetre is – Erdélyben beszélt terveiről a román hadsereg vezérkari főnöke

A román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad keddi nagyszebeni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy fel kell készíteni a lakosságot az ország védelmével kapcsolatos feladatok ellátására.

Felkészítenének a háborús helyzetre is – Erdélyben beszélt terveiről a román hadsereg vezérkari főnöke
Hirdetés