
A köveken, növényeken és a vízfelszínen is látható még az olaj, a jellegzetes szag is érződik a patak mentén
Fotó: Barabás Ákos
Megtisztítják a Szejke-patakot attól az olajszennyezéstől, amely egy kilométeres szakaszon terjedt szét a víz felszínén július utolsó hétvégéjén. Akkor egy tehergépjármű szenvedett balesetet a Nicolae Bălcescu utcában, a rakományból pedig transzformátorolaj folyt előbb az esővízelvezető csatornába, majd a patakba. A sárgás színű olaj pillanatok alatt szétterjedt a patak felszínén, majd onnan a Nagy-Küküllőbe folyt. A szennyezés nyoma még a napokban is látványos volt.
2017. augusztus 09., 14:152017. augusztus 09., 14:15
2017. augusztus 09., 14:252017. augusztus 09., 14:25
Az olajszennyezést okozó Hargita megyei cég ellen bűnvádi eljárás indult, az ügyben azonban még nem született döntés – tájékoztatta lapunkat Balla Izabella, a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője. A hatóság szakemberei is
A vízügyi igazgatóság munkacsoportja a héten is dolgozott a helyszínen: előbb a patakon épített kőgátaknál gyűjtötték össze az olajat, majd a partot is megtisztították.
– magyarázta Ádám Mózes, a Maros Vízügyi Igazgatóság udvarhelyi kirendeltségének vezetője.
Fotó: Barabás Ákos
Az illetékes egyelőre nem tudott konkrét információkkal szolgálni a múlt héten vett vízminta-elemzésekről: mint elmondta, az eredmények megvannak, de azokat még nem közölték velük. Hozzátette,
Nem értenek egyet a vízügyi igazgatóság munkatársa által közöltekkel az UTCA civil akciócsoport tagjai. Magyari Lajos lapunknak elmondta: jelentős a hal- és rovarpusztulás az érintett patakszakaszon. „Pontosan az ikrázási időszakban történt a baj.
– magyarázta. Az UTCA önkéntesei egyébként az elmúlt években több ízben végeztek haltelepítést és medertakarítást a Szejke-patakban. Minden hiába volt, tette hozzá csüggedten Magyari. „A kisebb gübőkből menekítettünk ki valamennyi ivadékot, körülbelül száz darab egy-három centiméteres kis halat, ezeket a patak felső szakaszába telepítettük át. Valamennyi hal megmenekült, azok leúsztak a Küküllőre, de a szennyezett víz végül a folyóba folyt, pont a védett szakasznál, ahol az elmúlt években többször is volt haltelepítés” – sorolta a problémákat Magyari.
Ottjártunkkor még mindig erőteljesen érződött az erős olajszag, illetve a jellegzetesen sárgás színű transzformátorolaj néhol még látható volt a köveken és a sásban.
Fotó: Barabás Ákos
– közölte Balla Izabella, megjegyezve, hogy az elmúlt napok esőzései is nehezítették a takarítást, hiszen a szennyezést a Küküllőbe mosta az esővíz.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!