
A régi módszer az újjal találkozik az Agromec udvarán
Fotó: Balázs Katalin
Közel hatszáz gyergyói család kapja meg pénzben vagy búzában a területbért az Agromec Rt.-től. Választhatnak, van termény, és jó piaca is a kalászosnak. A krumplival viszont nem lehet dicsekedni, mondja Ferencz Béla igazgató, aki a szűkösség ellenére is vallja: modern gépekbe kell befektetni.
2017. augusztus 22., 14:042017. augusztus 22., 14:04
2017. augusztus 22., 14:062017. augusztus 22., 14:06
Egész Gyergyó vidékének meg kell elégednie az apróbb és kevesebb gumóval. Július hónapban, amelynek csapadékmennyisége eldönti a terméshozamot, szűk hatvan liter csapadék hullott, míg Alcsíkon és Kovászna megyében 130–140 liter.
A kártevők száma viszont nem csökkent, az ellenük való harc ugyanannyi volt, mint más években. Ennek tükrében Ferencz Béla, az Agromec Rt. igazgatója kijelenti: a késő tavasszal ígért termésnek – kicsi túlzással – a felével kell idén beérniük. Kilóban kevés, apró pityókából lesz bőven. Azt reméli, hogy a leszerződött mennyiséget biztosítani tudják, de bevallja, pengeélen táncolnak.
Már el is kezdték a korai fajták ásását, köztük a csipszpityókáét is. Az igazgató azt látja, ott jobb a termés, ahol vizes testű a föld, ahol a termőtalaj alatt vízvisszatartó, agyagos réteg van, ez viszont a kisebbik része a kezelt területeknek.
A kalászosok betakarítása már befejeződött, jó közepes termést hozott. „Gyergyóban a kalászos termesztése egy szükséges rossz. Nem lehet nagy termésre számítani, de vetésforgót kell alkalmazni. Általában a belefektetett összeget hozza vissza, idén kicsit többet adott” – mondja Ferenc Béla. Hozzáteszi, van piaca a kalászosnak, tudják értékesíteni, így a részvénytársaság a földtulajdonosoknak bérleti díjban akár pénzt, akár búzát is tud adni. Várják a közel hatszáz gazda visszajelzését, az dönti el, hogy a terményből mennyit értékesítenek.
A modern rendszer válogató része. Száz embert helyettesít, ha beválik
Fotó: Balázs Katalin
Tavaly a Csobot-hegyen, a „kísérleti állomásként” ismert parcellákon mézontó fű is termett. Az Agromec talajfertőtlenítőként vetette a virágmagot, egy helybéli méhész pedig minőségi, vegyes mézet állított elő belőle. Idénre nem volt igény – mondja az igazgató –, így nem lett újabb virágoskert a hegyoldalban. Hogy a talaj állagán mit változtatott a facélia, arra később, terménybetakarítás és laborvizsgálatok után tud választ adni.
Idén ősszel fogják gyomirtózni a földeket. „Az a megszokott, hogy tavasszal, mielőtt a haszonnövény kibújna, kerül sor a totális gyomirtásra. Az országban viszont nem a legjobb minőségű vegyszerek vannak forgalmazásban, nem vagyunk elégedettek az eredménnyel. Ezért döntöttük el, ősszel végzünk gyomtalanítást” – mondta el, és kérdésünkre kijelentette, igen,
„Természetesen ha vegyszert használunk, bioterményről nem beszélhetünk, de az őszi munkálat azért is előnyös, mert tavaszig elég hosszú idő van, hogy minden utóhatás eltűnjön, a vegyszer teljesen lebomlik. Ez bizonyítható. Minden parcelláról küldünk mi földvizsgát a laboratóriumba, ez a feltétele a csipszpityóka-szerződésünknek, és az igazolja, hogy az általunk termelt székely pityóka nem tartalmaz semmi olyan káros anyagot, ami ártalmas lenne az egészségre.”
A beruházás létfeltétel az igazgató szerint. Számos célgép van még, amely lecserélésre vár
Fotó: Balázs Katalin
Tavasszal csodájára jártunk annak a mezőgazdasági gépnek, amelyet a sofőrje nem kell kormányozzon, műholdas rendszerrel irányított, számítógép-vezérlésű. Nap mint nap alkalmazzák, és a kezdeti idegenkedések ellenére egyre több munkatárs szeretné, ha az általa vezetett traktorba is hasonló rendszert szerelnének be. Megkönnyíti a munkát, egy egész sor olyan műveletet tud, ami ma már a modern gazdálkodáshoz szükséges – közli a részvénytársaság igazgatója, a további új beruházást is ismertetve.
A kombájn napi kapacitása 100–120 tonna. A földből kiszedi a krumplit, és miután azt a telepre beszállítjuk, a hozzá járó válogatósor méret szerint szortírozza a gumókat. Ez legalább száz embernek a munkáját helyettesíti, tudjuk meg, de a mondat úgy folytatódik: ha beválik. „A kövek jelentik az akadályt, a gyergyói földek nagy része köves. A legjobb termőterületeink ott vannak, ahol kavicsbánya is üzemel. Huszonöt centis a termőréteg, alatta kezdődik a kavicsbánya. Nem mindenhol, de bizonyos földjeinken reméljük, beválik ez a vadonatúj, Hollandiából hozott gépezet” – közölte Ferenc Béla. Ez a remény. Egyelőre viszont még szükség van a napszámosokra, akárcsak a korábbi betakarításokkor.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
szóljon hozzá!