
Fotó: Haáz Vince
Egyre több olyan intézkedést vezetnek be országszerte, amellyel próbálják kiszűrni a tömegből a koronavírus-gyanús személyeket: ilyen például a közintézményekbe, nagyobb kereskedelmi központokba, szépségszalonokba, múzeumokba való belépéskor történő lázmérés. Sokakban azonban ez ellenérzést vált ki.
2020. május 21., 15:542020. május 21., 15:54
A vonatkozó jogszabály megadja a lehetőséget az egészségügyi minisztériumnak, illetve a belügyminisztériumnak arra, hogy közös rendelettel szabályozzák az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését célzó intézkedéseket, így a közintézmények és a kereskedelmi egységek szűrést, egyfajta válogatást végezhetnek beléptetéskor, hogy ezáltal is megpróbálják kiszűrni az esetleges fertőzöttek találkozását másokkal.
A Hivatalos Közlöny május 16-i számában megjelent munkaügyi, valamint egészségügyi minisztériumok közös rendelete szerint kötelezik is a magán- és állami szektorban dolgozó alkalmazottakat arra, hogy minden munkahelyre való belépéskor lázat mérjenek. Sőt az alkalmazónak ki kell neveznie valakit az alkalmazottak közül, aki felel ezért a tevékenységért, az alkalmazottaknak pedig kötelezően be kell tartaniuk ezt az intézkedést – áll az előírásban. Egy másik rendeletben szabályozzák azt is, hogy
A múzeumokba és művészeti galériákba nem engedik be azokat, akik ellenszegülnek a lázuk megmérésének, de nem írja sehol, hogy milyen testhőmérséklet fölött nem engedik be őket. Továbbá időpontfoglaláskor is tájékoztatni kell a vendégeket arról, hogy a szépségszalonokba való belépéskor lázat mérnek, és 37,3 Celsius foknál alacsonyabbnak kell lennie a testhőmérsékletének ahhoz, hogy beengedjék a szalonba – áll a gazdasági és egészségügyi minisztérium május 16-án megjelent rendeletében.
A boltok esetében azonban nincs még hasonló minisztériumi rendelet, amely kötelező módon előírja az ügyfelek lázmérését. Természetesen az üzleteknek, éttermeknek és más gazdasági szereplőknek joguk van megtagadni az ügyfelek bejutását, illetve megkérni őket, hogy hagyják el a helyiséget az ügyfelek megválogatására vonatkozó joguk alapján, addig amíg ez nem ütközik törvény által szabályozott diszkriminációba.
Bán Endre marosvásárhelyi ügyvéd lapunk megkeresésére kifejtette, nagy viták vannak a jogászok között is ezen a téren: van, aki szerint a személyes adatok védelmét sértik a testhőmérséklet megmérésével. Mások úgy vélik, hogy jogilag azért lehet aggályos, mert ha véletlenül magasabb a testhőmérséklete a referenciaértéknél, akkor a körülötte lévők megbélyegezhetik azzal, hogy fertőzött lehet az illető.
– mondta az ügyvéd.
• Forrás: Webbeteg.hu • Infografika: Tóth Szilárd
Az ember testhőmérsékletének megmérésekor egyeznie kell az eredménynek akkor is, ha homlokon mérjük meg, és akkor is, ha hónalj alatt végzik a lázmérést, amennyiben jól működik a lázmérésre használt műszer – magyarázta Váczy Ida marosvásárhelyi háziorvos.
„Valóban vannak esetek, amikor a testhőmérséklet normál esetben is ingadozhat például nőknél az ovulációt követő időszakban, de egy egészséges szervezetnél ez akkor sem haladja meg a 36,9–37 Celsius-fokot. Sportolás vagy hőség esetében emelkedhet, de akkor sem kellene 37 Celsius-fok fölé kúsznia az egészséges ember testhőmérsékletének, olyankor más folyamatok mennek végbe, és a bőrünk melegedik ki, nem a testünk” – magyarázta a szakember. Hozzátette, daganatos betegség, terhesség, intenzív mozgás és napfürdőzés esetében is lehet 37 Celsius-fok fölötti néha – bár ez nem szükségszerű –, de többnyire fertőzésre utal a hőemelkedés, azaz a 37 fok fölötti érték.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
szóljon hozzá!