Sok változást hozott az első félév

Nagyon intenzív volt, sok változást hozott az első iskolai félév – mondta Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő szerdán, a tanintézmények igazgatóival tartott kiértékelőn. A megbeszélésen elhangzott, az oktatás helyzetét illetően összességében a jó úton haladunk.

R. Kiss Edit

2011. február 23., 16:282011. február 23., 16:28

2011. február 23., 18:052011. február 23., 18:05

Annyira intenzív volt az első iskolai félév, hogy az egész évre elegendő lett volna, nagyon sok változás történt, és ebből a szempontból a második félév sem lesz könnyebb – kezdte szerdán az első félév kiértékelését a csíki, gyergyói és maroshévízi óvoda-, napközi- és iskolaigazgatókkal Csíkszeredában tartott megbeszélésen Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. Azt mondta, a változások többsége az új tanügyi törvényhez kapcsolódik, a jogszabály rendelkezéseinek fokozatos életbe léptetéséhez továbbra is mobilizálniuk kell magukat az intézményvezetőknek.

A főtanfelügyelő szerint igyekeztek a sok változás közepette stabilitást biztosítani a tanintézményeknek, és segíteni őket abban, amiben tudták. A tanfelügyelőségnek nem mindig van beleszólási joga, ott azonban, ahol lehetett, igyekeztek befolyásolni a döntéseket, így például megyei kezdeményezésre sikerült javítani a fejkvóta alapú finanszírozási rendszeren – mutatott rá Ferencz S. Alpár.

A legtöbb bukás a középiskolákban van

Az oktatás minden területét felölelő elemzésében a főtanfelügyelő többek között bemutatta, a Hargita megyei tanintézmények 531 épülete közül 282-nek van végleges egészségügyi működési engedélye, számos tanintézmény működik ideiglenessel, és 112 azon tanintézmények száma, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek egészségügyi működési engedéllyel. Ismertette, az utóbbi években sokat javult a helyzet, és ha sikerül számos, folyamatban lévő beruházást befejezni, akkor még több lesz az engedélyt megszerző egységek száma.

A Hargita megyei diákok első félév végi átmenési arányait a főtanfelügyelő úgy értékelte, hogy nem rosszak. Az első félévet a megyebeli 1–4. osztályosok 95,62 százaléka, az 5–8. osztályosok 89,64 százaléka, a középiskolásoknak pedig 77,35 százaléka fejezte be sikeresen. A legtöbb bukás a középiskolákban van, többségük két tantárgyból bukott meg első félév végén. A jelenlegi tanév első félévének kezdetén a megyében 40 005 diák volt beírva az iskolákba, a félév végén pedig 38 625 diák szerepelt a nyilvántartásban. A különbség az 1–8. osztályokban főként statisztikai, és nagyobbrészt a kettős beíratásokból adódik – magyarázta el a főtanfelügyelő, aki közölte, a nemsokára kezdődő beiratkozás során ezért is szigorították meg a nyilvántartást, hogy ilyen nagy különbségek ne fordulhassanak elő.

Csökkent a továbbtanulók száma

A beszámolóban szerint tavaly Hargita megyében 3259 diák végezte el a középiskolát, és a végzettek 50,87 százaléka folytatja tanulmányait egyetemen vagy posztliceális képzés keretében. A főtanfelügyelő elmondta, 2009-ben a továbbtanulók száma néhány százalékkal magasabb volt, a tavalyi csökkenéshez valószínűleg a rosszabb gazdasági helyzet is hozzájárult.

A középiskolák és szakközépiskolák végzőseinek 27,62 százaléka kezdett el dolgozni, az azonnal munkát találók és munkába állók aránya a gyergyóvárhegyi szakközépiskolánál, valamint a székelyudvarhelyi Kós Károly és Bányai János szakközépiskoláknál a legmagasabb.

Sokan hagyták ott az oktatást

A pedagógusok helyzetével kapcsolatosan a főtanfelügyelő közölte, az első félévben a megyebeli tanintézményekben az állások 79,10 százalékát címzetes pedagógus foglalta el, a városbeli tanintézményekben pedig majd minden tanerő szakképzett. Vidéken az óvópedagógusok 98,79 százaléka, a tanítók 99,41 százaléka és a tanárok 96,64 százaléka szakképzett pedagógus, ami a megye földrajzi és szociális sajátosságait figyelembe véve, nem rossz arány a főtanfelügyelő szerint.

Aggasztó ellenben az oktatást elhagyó pedagógusok száma. A főtanfelügyelő rámutatott, a tanév első felében csak a címzetes állással rendelkező pedagógusok közül 29-en vonultak nyugdíjba, 37-en fizetés nélküli szabadságra mentek, 12-en pedig véglegesen elhagyták az oktatói pályát. A fizetés nélküli szabadságon lévők többsége külföldi munkát vállal, sokan dolgoznak a vendéglátóiparban, például Cipruson vagy Angliában. Gyereknevelési szabadságra 65 pedagógus ment az első félévben.

A már elkezdődött második félévben Ferencz S. Alpár arra kérte a tanintézmények igazgatóit, hogy a felvételire, az országos felmérésekre és az érettségire helyezzék a hangsúlyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
2025. december 29., hétfő

Halálos tűzeset történt Hargita megyében: egy idős férfi életét vesztette

Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.

Halálos tűzeset történt Hargita megyében: egy idős férfi életét vesztette
Hirdetés