Sok gyerek, kevés hely – új bölcsődékre lenne szükség

Nincs elegendő ágy, így vannak kicsik, akik csak délig maradnak. Illusztráció •  Fotó: Veres Nandor

Nincs elegendő ágy, így vannak kicsik, akik csak délig maradnak. Illusztráció

Fotó: Veres Nandor

A bölcsődék számának növelését kérte egy maroknyi édesanya a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőktől, arra hivatkozva, hogy jelenleg szinte lehetetlen beíratni egy apróságot ezekbe az intézményekbe. A bölcsődékért felelős városházi szakigazgatótól, Ferencz Emőkétől megtudtuk, az érdeklődők száma évről évre nő, de két új intézménnyel is szeretnék bővíteni a meglevőket. Idén azonban ezek még nem készülnek el.

Simon Virág

2018. február 26., 16:342018. február 26., 16:34

Marosvásárhelyen a kétezres évek elejéig a bölcsődék − ahova fél évestől három éves korig fogadják a gyerekeket – a kórházhoz tartoztak, akkor 17 bölcsőde működött. Aztán, törvényes rendelkezés alapján átadták ezeket a polgármesteri hivataloknak, de a változás után már csupán öt épület, intézmény működhetett. Jelenleg van bölcsőde a Meggyesfalvi, a régi és új Tudorban negyedben, a Kövesdombon, a Remeteszegi utcában és egy az orvosi egyetem szomszédságában. Legtöbb óvodával együtt működik, így biztosítva a folytonosságot a gyermekeknek és szüleiknek.

A helyek száma azonban közel sem elég.

A legutóbbi tanácsülésen felszólaló édesanyák egyike azt tette szóvá, hogy kisgyermeke hamarosan egyéves lesz és ő szeretne visszatérni dolgozni, de nincs kire hagyja a kicsit. Több bölcsődében érdeklődött, de sehol nem tudtak helyet biztosítani a kicsi számára. Azt is szóvá tette, hogy tudomása szerint a bölcsődei csoportok túlzsúfoltak,

néha 40 gyermekre egy-két személy vigyáz.

Ez szerinte nem megfelelő létszám, hiszen a kicsiket etetni, itatni kell, tisztába tenni, nem beszélve a foglalkozásokról. Azt kérte, hogy a városi önkormányzati képviselők tartsák szem előtt azt, hogy szükség van újabb bölcsődékre.

Az általunk megkérdezett K. Emőke gyermekei az egyik Tudor negyedbeli óvodába és bölcsődébe járnak. Mint mondta, azért döntött úgy, hogy alig egyéves kisfiát beadja a bölcsődébe, mert vissza kellett mennie dolgozni. Mivel négyéves gyermeke már óvodába járt és jól megszokta, szerette, a kicsit az ugyanabban az épületben működő bölcsődébe íratta. Amikor valamelyikük beteg, akkor a nagymama ápolja, vigyázza őket.

Idézet
Sokat gyötrődtem, hogy mi legyen az egyéves kicsivel, s nehéz szívvel hagyom még most is a bölcsődében, de anyagilag mindenképp jobban megéri így, és ő is egészen jól bírja. A dadusok megbízhatóak, soha nem hozom el onnan teli pelenkával vagy éhesen

– mondja az édesanya.

Van, aki úgy kapott kicsinyének helyet a bölcsődében, hogy csak rövid programmal, az ebéd és alvás előtt el kell, hogy hozza. De még így is jól megoldásnak tartja, mert addig is a délelőtt folyamán négyórás munkát tudott vállalni, s gyermekét biztonságban tudhatja. A gyermekközösségbe való beilleszkedés nekik sem volt könnyű, sok megbetegedéssel jár, de segít a kicsinek beilleszkedni, megtanul másokkal játszani, közösségben lenni. Az sem mellékes, hogy

aki bölcsődébe jár, egyszerűbben helyet kap az óvodai vagy napközis csoportokban is.

Ferencz Emőke a bölcsődékért felelős szakigazgató a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy összesen 337 hely van, amelyre összesen 500 kisgyereket írattak be. A két szám közötti különbség abból adódik, hogy mivel pici és kicsi gyerekekről van szó, megtörténik, hogy beíratják, de nem jár vagy hetekig kimarad, illetve vannak olyanok is, akik rövid programmal vannak beíratva, vagyis csak a délelőtti órákban töltenek ott pár órát. Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt években egyre többen érdeklődnek a bölcsődei helyek iránt.

Idézet
Míg eddig a bevett szokás az volt, hogy ha az édesanya a két évnél korában visszamegy dolgozni, akkor a kicsire a nagyszülők vagy egy néni, dadus vigyáz, most azt tapasztaljuk, hogy egyre több gyereket hoznak már egész pici korban is hozzánk. Jelenleg a legkisebb bölcsődésünk 7 hónapos, s általában addig maradnak nálunk, amíg betöltik a három évet. Tudni kell, hogy a bölcsőde nem kötelező, de mindenképp nagy segítség azoknak az édesanyáknak, akiknek nincs kire bízni gyermekeiket

– magyarázta. Ami a személyzet létszámát illeti az igazgatónő elmondta, hogy a törvényes előírásoknak megfelelő alkalmazottjuk van, de amennyiben megbetegszik valaki, nehéz, sőt szinte lehetetlen helyettesíteni. Azt is megtudtuk, hogy a bölcsődékben vegyes csoportok működnek, de általában úgy oldják meg a dadusok beosztását, hogy mindig legyen magyarul és románul beszélő személyzet is, hogy a kicsikkel szót értsenek.

Két konkrét terv is van már

A bölcsődék számának növeléséről Makkai Gergely alpolgármestert is megkérdeztük. Elmondta, a folyamatot már elindították, összesen két új intézmény építését tervezik. Az egyik a Víztelep utcában lesz, tervek szerint hatvan férőhelyes, és ennek elkészült már a megvalósíthatósági tanulmánya is. Ezt a tervet azért készítették el, mert szükség mutatkozott újabb bölcsődék építésére és 2016-ben hirdettek meg uniós pénzalapot erre, addig nem volt lehetőség. A Víztelep utcai bölcsőde felépítése 1,5 millió euróba kerül.

A másik intézmény a Belvedere negyedben lesz a tervek szerint, egy épületben bölcsőde és óvoda, ami összesen 3,46 millió lejbe kerül, megvalósítására kormányzati pénzalapokat szeretne lehívni a város. Ezenkívül a meglevők bővítését is megfontolja a marosvásárhelyi városháza, erre lehetőség lenne a Tudor lakótelepi Munka utcában, valamint a Kövesdombon működő bölcsőde esetében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Esőre és szélre van kilátás péntekig az ország nagy részén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Esőre és szélre van kilátás péntekig az ország nagy részén
2025. szeptember 10., szerda

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába
2025. szeptember 10., szerda

Kilenc napig volt a hegyekben az ukrán menekült, mielőtt egy éjszakai mentőakcióban megtalálták

Egy éjszakán át tartó mentőakció után megtalálták a hegyimentők azt az ukrán állampolgárt, aki a Máramarosi-havasokon keresztül lépte át a román határt, és kedden segítséget kért a román hatóságoktól.

Kilenc napig volt a hegyekben az ukrán menekült, mielőtt egy éjszakai mentőakcióban megtalálták
2025. szeptember 10., szerda

Szirénázó smurdosok után száguldott, de lefilmezték, és a rendőrségen az ügy – videóval

Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette azt az esetet, amikor egy BMW-s sofőr nagy sebességgel haladt egy bevetésen lévő SMURD-egység mögött Bihar megyében, megszegve a közlekedési szabályokat.

Szirénázó smurdosok után száguldott, de lefilmezték, és a rendőrségen az ügy – videóval
2025. szeptember 10., szerda

Általános sztrájkra készül a polgármesteri hivatalok szakszervezete

Általános sztrájkba lépne jövő szerdán a polgármesteri hivatalokban dolgozók szakszervezete a közigazgatást érintő megszorítási tervek miatt. Az érdekvédelmi tömörülés jelenleg is tiltakozik, de a gyakorlatban nem mindenhol szünetel az ügyfélfogadás.

Általános sztrájkra készül a polgármesteri hivatalok szakszervezete
2025. szeptember 10., szerda

Szinte mindenhol zavartalanul indult a tanév az oktatási minisztérium szerint

Zavartalanul zajlik az oktatás az iskolák nagy többségében – tájékoztatott kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Szinte mindenhol zavartalanul indult a tanév az oktatási minisztérium szerint
2025. szeptember 10., szerda

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják

Segítségre szoruló családok beteg gyermekeinek gyógykezeléséhez, ehhez fontos eszközök megvásárlásához nyújt anyagi segítséget egy, eddig főként Magyarországon tevékenykedő alapítvány, amely szeretné kiterjeszteni tevékenységét Erdélyre is.

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják
Beteg gyermekek gyógyulását támogatják
2025. szeptember 10., szerda

Beteg gyermekek gyógyulását támogatják

2025. szeptember 09., kedd

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház

A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház
2025. szeptember 09., kedd

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően

A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően
2025. szeptember 09., kedd

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából