
A fejlődés kényszerű velejárói. Még legalább másfél évig eltart a kellemetlen állapot
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
Egy hónapja kezdődött el a gyergyószentmiklósi teherforgalmi út legrosszabb szakaszának felújítása, a munkálatok miatt részleges vagy teljes útlezárás lépett érvénybe. Emiatt első körben a Békény utcába terelték a kamionos forgalmat, de mivel az ottani út műszaki állapota nem bírta volna meg a terhelést, a környező településekre, a megyei útra irányították át a nehézsúlyú járműveket. Az érintett falvak vezetői és lakói nem örülnek.
2019. november 15., 09:532019. november 15., 09:53
Gyergyószárhegy központjában két-három percenként elhaladt egy-egy tehergépkocsi. Danguly Ervin, polgármester rámutatott, „mivel az európai besorolású út áthalad a községen, eddig is volt teherforgalom”. Annyi változott az eltereléssel, hogy az igénybe vett útszakaszok cserélődtek fel.
– tette hozzá Danguly.
Gyergyóalfalu alpolgármestere sem örül a kialakult helyzetnek. Bege László Balázs úgy fogalmazott, jó, hogy elkezdődtek a beruházások, viszont nem felhőtlen az öröm. „Mivel a 13B jelzésű országút halad át Alfalun, a mostani helyzettel megduplázódott a forgalom. Ez sok bosszúságot okoz, főleg a megyei út mentén lakóknak. Már most jelentkeznek az úttesten hibák, amik idővel még jelentősebbek lesznek. Nem tudjuk szó nélkül hagyni, hogy egy település miatt három másik lakói szenvednek” – nehezményezte Bege. Hozzátette, ha már így történt, a lényeg az volna, hogy mihamarabb fejezzék be Gyergyószentmiklóson az útjavítási munkálatokat.
Gyergyóújfalu polgármestere, Egyed József is ezen a véleményen volt. Elmondta, belátja azt, hogy más alternatíva nem létezik a teherforgalom elterelésére, mint az, hogy a községeken haladjanak át a nehézsúlyú gépjárművek, viszont ő is arra ösztönözné a kivitelezőt, hogy minél hamarabb végezze el a munkát Gyergyószentmiklóson. Ugyanakkor hozzátette „rossz tapasztalataink vannak: a megyei útszakasz amúgy is forgalmas volt az újfalvi bánya miatt, a baj ráadásul az, hogy nagy sebességgel közlekednek a kamionok”. Mint kiderült,
amelyet a település vezetője – lévén, hogy megyei útról van szó – a megyei önkormányzathoz juttatott el, azzal a kéréssel, hogy találjanak más megoldást a teherforgalom elterelésére, vagy legalább annak csökkentésére.
Fotó: Hegyi Zsuzsánna
Gyergyócsomafalva bejáratainál fekvőrendőr jelzi, hogy a település vezetői már néhány intézkedést hoztak a forgalom lassítása érdekében. Márton László Szilárd polgármester úgy nyilatkozott, hogy
„Tudni kell, hogy Csomafalvának 2,5 kilométeres megyei útszakasza van, de mivel a fontos intézmények – iskolák, óvodák, a polgármesteri hivatal és a templom – is az út mellett vannak, nemcsak az útmentén élőket, hanem az egész község lakóját érinti a teherforgalom-elterelési intézkedés. Folyamatos az aggódás, ezért aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a lakók. Sebességkorlátozást, fekvőrendőrök kihelyezését és rezgő csíkok felfestését is igényeltük a megyei önkormányzattól. Ez utóbbi kapcsán kiderült, hogy mivel ennek ellenére sem lassítanak a teherautók, rosszabb lett a helyzet, mert a lakók nyugalmát zavarta, és házaik is veszélybe kerültek, így azok felmarása mellett döntöttünk” – sorolta Csomafalva polgármestere.
Mint ismert, a gyergyószentmiklósi teherforgalmi út Halász, Békény, valamint Dózsa György utcára eső részének felújítására a tervezett határidő összesen 19 hónap. Ebből eltelt eddig egy.
A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A hódgátak miatti árvízveszély, az útmenti parkolás gondja, valamint a Kútpatak utca elhanyagoltsága került többek között terítékre a kedd esti lakossági fórumon, amelyet a zsögödi városrész lakói számára szervezett a csíkszeredai városvezetés.
Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának - közölte kedden Nicușor Dan államfő, miután részt vett a tettre készek koalíciójának ülésén.
A kormány a kedd esti rendkívüli ülésén fogadja el a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló sürgősségi rendeleteket.
A képviselőház és a szenátus március 10-én 13 órától együttes ülést tart, amelyen megválasztják az új ombudsmant, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségének több tagját és a Számvevőszék egyik tanácsosát.
Az Országos Erdőőrség 2025 decemberében 3560 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le, az okozott kárt mintegy kétmillió lejre becsülik – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Megnyílt az a kijárat Csíkszeredában, amely az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesíti és a tervek szerint az ottani forgalmat is gördülékenyebbé teszi.
Az ukrajnai háború ötödik évébe lépve az ukrán gyermekek több mint egyharmada, csaknem 2,6 millióan továbbra is menekültként élnek - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!