Sikerrel zárult az expo, lesz folytatása!

Négy mozgalmas nap, hatvankét kiállító cég, több mint tízezer látogató, rengeteg eladott termék és szolgáltatás, elégedett szervezőcsapat – ez a mérlege az október 21–24. között zajló Gyergyó Expo 2010 Nemzetközi Kiállítás és Vásárnak. A Gyergyószentmiklóson első alkalommal tartott nagyszabású gazdasági rendezvény pozitív kimenete folytatásra serkenti a szervezőket.

Pethő Melánia

2010. október 24., 23:382010. október 24., 23:38

2010. október 25., 19:552010. október 25., 19:55

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Már a csütörtöki nyitónapon nagy volt az érdeklősés a gyergyói sportcsarnokban és az udvaron kiállító cégek termékei, szolgáltatásai iránt – a kíváncsiság, a vásárlókedv az expo zárónapjáig kitartott. Az első alkalommal szervezett nemzetközi kiállítás és vásár nem csak a környék településeiről vonzott tömegeket, a jó hírverésnek köszönhetően távolabbi vidékekről is érkeztek látogatók – tudtuk meg a szervezőktől.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

„Az első két nap után a cégek többségétől azt a visszajelzést kaptuk, hogy igencsak meg vannak elégedve az érdeklődés színvonalával, nagyon sok megrendelést felvettek, illetve várakozással tekintenek a következő időszakra. A kóstoltató, árusító standok teljesen elégedettek lehetnek, mert szemmel láthatóan nagyon komoly forgalmuk volt” – értékelte a rendezvényt Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, hozzátéve, partnerkapcsolat megkötéséről még nincs tudomása, de az expo hozadéka mindenképp hosszabb távon is érezhető lesz.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A szakember ismertetése szerint a kiállítás kiemelt ágazatai közül hangsúlyos részvétellel jelen voltak az élelmiszer-, illetve az építő- és faipari vállakozások, nem hiányoztak az alterantív energiaforrásokat előállító és forgalmazó cégek, és – bár nagyon kis számban – de a turisztika is képviselve volt.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Ezenkívül fürdőszobai termékek, biztonságtechnika, háztartási gépek és kellékek, kandallók, kazánok széles skáláját tekinthették meg a látogatók, nem hiányoztak a gyógyászati, bio termékek, méhészeti termékek, a gyógykészítmények sem, ugyanakkor a díszkőkészítés, feldolgozás, könyvkiadás és forgalmazás, a kert- és sziklakert-tervezés, az építészet, városrendezés, restaurálás, vagy éppen a számítástechnika iránt érdeklődőknek sem kellett csalódniuk. Bútorgyártás, gumikereskedés, bútorszövetek, lakástextíliák, faragott és egyéb kézműves termékek bő kínálata tárult a látogatók szeme elé – az általános kiállításon hatalmas volt a felhoztal.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az egészség iránt volt a legnagyobb kereslet

Folyamatos látogatottsága volt a közös standon bemutatkozó romániai Medicpod és magyarországi Rózsakert Medical Centernek. A helyszínen térítésmentesen végzett vércukorszint- és vérnyomásmérés, testtömeg index meghatározás, illetve a prosztatatumor szűrése sokakat megállított a standnál, belgyógyász-hematológus-onkológus szakorvos jelenléte miatt többen programáltatták is magukat tanácsadásra.

„Nagyon nagy volt szolgáltatásunk iránt az érdeklődés. Érződik az embereken, hogy szükségük van a segítségre a magyarországi egészségügyi rendszerben való eligazodáshoz. Mi nem a helyi orvosok alá ásunk, hanem egyszerűen egy lehetőséget kínálunk fel a betegeknek egy olyan budapesti járóbeteg-ellátó intézmény által, ahol harminc szakterületen hetvenöt szakorvos, valamint csúcstechnológiájú eszközök állnak rendelkezésükre. Ha komplikáltabb az eset vagy kórházi beavatkozást igényel, ennek orvoslására is megvan a lehetőség különösebb procedúra nélkül, ami időben és pénzben is nagy nyereség ” – nyilatkozta Medve Edit, a Medicpod képviselője, hozzátéve, már azt is elégtételnek könyvelik el, ha az expón végzett több száz szűrés és adott esetben a tanácsadás hatására orvoshoz fordulnak a betegek.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A Gyergyo Expo 2010 látogatóinak számát napi háromezerre becsülik a hozzáértők – becslések szerint a négy nap alatt több mint tízezer ember fordult meg a sportcsarnokban. A nagy érdeklődés, a siker máris további tervezésre sarkallja a szervezőket, a rendezvény fővédnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára jövőre egy nagyobb kiállítást remél. „Az expónak van fejlődési, bővülési lehetősége, és remélem, hogy így is lesz. Mezei polgármester úrral már megegyeztünk abban, hogy jövőre október közepére fogjuk kitűzni a dátumot, idejében hozzálátunk a szervezésnek, hiszen biztos vagyok benne, az idei siker alapján ez az expo nem csak megismételhető, hanem bővíthető, túlszárnyalható tud lenni minden tekintetben” – véli Dunai Péter.

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés