
Legkevesebb háromfős csapatok jelentkezését várják
Fotó: facebook/comonsepsi
A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén. A szervezők idén is lehetőséget biztosítanak a kreativitás kibontakoztatására és közösségi kezdeményezések megvalósítására.
2024. július 19., 14:172024. július 19., 14:17
A programra 14–35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, legkevesebb 3 főből álló csoportokban. A projektek kulturális, társadalmi, sport- és egyéb kreatív tevékenységeket célozhatnak, amelyekre a pályázó csapatok a Com’ON Sepsi révén anyagi támogatást nyerhetnek.
A cél arra ösztönözni a fiatal lakókat, hogy aktívan részt vegyenek városuk alakításában és fejlődésében.
A 2024-es kiadás fő témakörei: közösség, élettér, tudás, alkotás és életmód. Egy személy ezúttal legtöbb két kezdeményező csapatban vehet részt, és egyben vállalhat csapatvezetői szerepet, illetve a támogatásból rendezvény esetében legtöbb 70 százalék fordítható egy típusú szolgáltatói költségre, illetve honoráriumra.
A pályázó csoportoknak augusztus 12-ig van lehetőségük projektek benyújtására az esemény megújult honlapján, a comonsepsi.ro-n. A kezdeményezések technikai ellenőrzésére és elbírálására augusztus 13–14-én kerül sor,
Amennyiben a nyertes kezdeményezések költségvetése meghaladja a 3000 lejt, a csoportoknak maguk kell biztosítaniuk az ezen érték feletti összeget. A támogatásra benyújtott programokon való részvételnek ingyenesnek kell lennie, az eseményeket szeptember 9-e és december 10-e között kell megvalósítani. A részletes szabályzat megtalálható az esemény honlapján.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!