Hirdetés
Hirdetés

Sanitas: június 7-étől japán sztrájk az egészségügyben

Archív •  Fotó: Gecse Noémi

Archív

Fotó: Gecse Noémi

Az egészségügyi szakszervezeteknek a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó tagjai június 7-én japán sztrájkba kezdenek. A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akciót mindaddig folytatják, amíg követeléseik megoldódnak – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán a Sanitas.

Székelyhon

2023. május 31., 17:452023. május 31., 17:45

A bejegyezés szerint az egészségügyi szakszervezet országos tanácsa úgy döntött, hogy folyamatos nyomást gyakorol a döntéshozókra, figyelmeztetve őket arra, hogy

az állami egészségügyben dolgozó alkalmazottak többé nem fogadják el a követeléseik rendezésének elhalasztását vagy a részleges megoldását.

Emiatt június 7-én japán sztrájkba kezdenek, amit folytatnak mindaddig, amíg a szakszervezeti tagok követeléseit meg nem oldják. Ez idő alatt pedig folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal – írja az Agerpres hírügynökség a Sanitas bejegyzésére hivatkozva.

Hirdetés

Közölték azt is, hogy az egészségügyi szakszervezetek folyamatosan elemzik a kormány által vállalt intézkedések végrehajtásának stádiumát is, és

az elért eredmények függvényében döntenek a következő lépésekről.

A közlemény szerint a Sanitas megyei szervezeteinek vezetői szerdán elemezték a Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel és Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel folytatott keddi tárgyalások eredményeit. Nyugtázták, hogy a döntéshozók ezen a tanácskozáson olyan intézkedéseket javasoltak, amelyek a közeljövőben a szakszervezeti követelések egy részének a rendezéséhez vezethetnek.

Ezek az intézkedések a következők:

  • versenyvizsgák kiírása a befagyasztott állásokra;

  • a szükséges összegek elkülönítése a két ágazat dolgozóinak vakációs utalványaira;

  • a hatályban lévő bértörvényben előírt maximális alapbér biztosítását lehetővé tevő jogszabály azonnali elfogadása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Bolojan és az USR is bírálja Adrian Veștea jelölésének módját

Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.

Bolojan és az USR is bírálja Adrian Veștea jelölésének módját
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Tomac visszalépett, Adrian Veșteát kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan

Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.

Tomac visszalépett, Adrian Veșteát kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan
2026. június 13., szombat

Ilyen, amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen, amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
Hirdetés