
Fotó: Pinti Attila
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén kedden, az esti órákban. A helyszíneket lehetőleg el kell kerülni egy kis időre – olvasható Bors Béla alpolgármester bejegyzésében.
2024. augusztus 27., 08:532024. augusztus 27., 08:53
2024. augusztus 27., 08:542024. augusztus 27., 08:54
A város teljes közterületét érintő beavatkozás elsősorban a szúnyogok meg kullancsok ellen irányul, és 21 órakor kezdődik a zsögödi városrészen, majd onnan haladnak a város központja felé. A központi parkban várhatóan 22 órától lesz a rovarirtás. Az illetékesek arra kérik a lakosságot, hogy a beavatkozás idején és az azt követő fél órában lehetőleg kerüljék a rovarirtás helyszíneit.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!