Románia jelenlegi legnagyobb beruházása – Szászrégenben

Kedden, április 27-én a szászrégeni Prolemn Rt. új csarnokának alapkőletételén részt vett Törökország bukaresti nagykövet asszonya, Ayse Sinirlioglu (fotó), illetve több törökországi üzletember is. A közel 100 millió dolláros török beruházás a válságidőszak óta a legnagyobb beruházásának számít nemcsak Maros megyénkben, hanem az egész országban.

Hajnal Csilla (R)

2010. április 28., 15:352010. április 28., 15:35

Galéria
A már eddig is török tulajdonban levő cég régi préseltlemez részlegének működését le kellett állítani a válság miatt, azonban a Törökországban levő anyavállalatnak köszönhetően lehetővé vált az idei beruházás a szászrégeni vállalatnál.

Szerződés is lesz egy hónapon belül

Körülbelül egy hónap múlva írják alá a Prolemn Rt. új csarnokának építkezési szerződését Szászrégenben. „Még nincs lekötve a pontos beruházási összeg, hozzávetőleg 80–100 millió dolláros befektetésről van szó, amellyel egy új préseltlemez-előállító részleg építését célozták meg” – mondta a Székelyhon.ro-nak Bodó Zoltán, a Prolemn Rt. humán erőforrás-igazgatója. A tervek szerint egy hónapon belül nekilátnak az építkezésnek, és 2011 augusztusától beindítják a részleget. Ahhoz, hogy teljes kapacitással működjön, szükség van még 3–4 évre, ugyanis óriási befektetésről van szó – jelentette be Omer Süsli, a Török Üzletemberek Egyesületének elnöke a keddi látogatás alkalmával.

A vállalatnak külföldi piaca van

Az amerikai típusú vékony lemezajtóknak az elmúlt időszakban is megmaradt a külföldi piaca, leginkább közel-keleti, kis-ázsiai és afrikai országokba szállítottak. Jelenleg 500 alkalmazottja van a szászrégeni Prolemn Rt.-nek, a bővítéssel még 200–250 személyt vennének fel – tudtuk meg a humán erőforrás-igazgatótól. „A műszaki vonal fokozatos bővítésével, majd a későbbi préseltlemez-előállító részleg beindulásával is alkalmazunk munkaerőt” – tette hozzá Bodó Zoltán.

Nagyobb forgalmat ígérnek jövőtől


A török nagykövet asszonyt több török üzletember is elkísérte Maros megyében tett látogatásán. „2008-ban Románia és Törökország gazdasági forgalma 7,5 milliárd dollár volt. A válság miatt 2009-ben mindössze 4,5 milliárdra csökkent ez az összeg, azonban a törökországi külkereskedelmi ügyekért felelős miniszter azt ígéri, hogy 2011-re eléri a 10 milliárd dollárt is ez a forgalom” – mondta a Török Üzletemberek Egyesületének elnöke.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Medve támadott rá egy emberre Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadott rá egy emberre Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket