Románia egységére tör a maroshévizi szervezet?

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Elnapolták a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület betiltását megcélzó pert, az ítélet azonban előre látható. A maroshévízi székhelyű Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet három helyi szerveződés perelte be, többek között államellenesség vádjával.

Gergely Imre

2010. május 05., 01:062010. május 05., 01:06

2010. június 06., 16:442010. június 06., 16:44

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A maroshévízi székhelyű Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Calimanilor alapítványok szeretnék törvényen kívül helyeztetni, arra hivatkozva, hogy szerintük a szervezet statutuma alkotmányellenes, ugyanis az áll benne, hogy támogatják az önrendelkezési rendezéseket – közölte az egyesület elnöke, Czirják Károly (fotón jobbra).

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Azt is okként hozzák fel a perelők, hogy az egyesület jövőbeli tevékenységével veszélyezteti Románia integritását, függetlenségét.

A május negyedikére meghirdetett tárgyaláson a felpereseket Gotea Vasile, a Miron Cristea Alapitvány alelnöke és Buzea Ilie a Glasul Calimanilor alelnöke képviselte. Czirják Károly szerint az illetők elmondták, fogalmuk sincs miért kellett a bíróságra menniük, hisz ők előző este értesültek telefonon arról, hogy ott kell lenniük.

A két alelnök a törvényszék lépcsőin kérte el az Urmánczy egyesület képviselőitől a beidézési papírt, hogy megtudhassák, miért is vannak ott. A jelek szerint azonban nem is volt fontos, hogy ők minderről tudjanak.

A tárgyalást vezető bírónő ugyanis nem adott helyt az Urmánczy egyesület védekezésének. Elutasította azt az érvelést, miszerint a szervezet bejegyzése utáni 30 napos fellebbezési határidőn belül senki nem tett le semmiféle ellenvetést, vagyis az Urmánczy egyesület törvényesen működhet.

Az egyesület vezetője egyelőre mindössze hét napos haladékot ért el, mialatt ügyvédet fogadhat. Czirják Károly elmondta, látható, bármiféle védekezésük ellenére a döntés előre megjósolható, a maroshévízi bíróság az Urmánczy Nándor egyesület feloszlatását fogja kimondani.

Czirják Károly azonban nem adja fel, kijelentette, mindenképpen fellebbezni fog egy ilyen ítélet ellen, igazának érdekében hajlandó elmenni a legmagasabb fórumokig is. Az új tárgyalást május 11-re tűzték ki.

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés