
Fotó: Gergely Imre
Elnapolták a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület betiltását megcélzó pert, az ítélet azonban előre látható. A maroshévízi székhelyű Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet három helyi szerveződés perelte be, többek között államellenesség vádjával.
2010. május 05., 01:062010. május 05., 01:06
2010. június 06., 16:442010. június 06., 16:44
Fotó: Gergely Imre
A maroshévízi székhelyű Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Calimanilor alapítványok szeretnék törvényen kívül helyeztetni, arra hivatkozva, hogy szerintük a szervezet statutuma alkotmányellenes, ugyanis az áll benne, hogy támogatják az önrendelkezési rendezéseket – közölte az egyesület elnöke, Czirják Károly (fotón jobbra).
Fotó: Gergely Imre
Az egyesület vezetője egyelőre mindössze hét napos haladékot ért el, mialatt ügyvédet fogadhat. Czirják Károly elmondta, látható, bármiféle védekezésük ellenére a döntés előre megjósolható, a maroshévízi bíróság az Urmánczy Nándor egyesület feloszlatását fogja kimondani.
Czirják Károly azonban nem adja fel, kijelentette, mindenképpen fellebbezni fog egy ilyen ítélet ellen, igazának érdekében hajlandó elmenni a legmagasabb fórumokig is. Az új tárgyalást május 11-re tűzték ki.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.