
Kolcsár András, Bákai Magdolna és Tőkés Lehel. Regisztrációra és szavazásra buzdítanak
Fotó: Gergely Imre
A családtámogatások terén év eleje óta adódott újdonságokat és a közelgő magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókat ismertették az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gyergyószéki képviselői.
2018. február 21., 18:552018. február 21., 18:55
2018. február 21., 19:042018. február 21., 19:04
Anyasági támogatást biztosít a magyar kormány a 2017. június 30-a után született, Magyarország területén kívül élő, magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermekek után. Ezt igényelnie kell a szülőnek.
– hangzott el a Bákai Magdolna, az EMNT gyergyószéki elnöke, Kolcsár András, az EMNP országos alelnöke és Tőkés Lehel, az EMNP gyergyószéki elnöke által tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Nagyon fontos tudnivaló, hogy az igényléseket a gyermek születésétől számítva 6 hónapon belül be kell nyújtani, azaz ha egy 2017. augusztus 21-e előtt született gyermek után igényelnék a 64 125 forint, (ikergyermekek esetén 85 500 forint) értékű összeget, akkor már ez nem lehetséges. A gyermeknek magyarországi anyakönyvezéssel kell rendelkeznie, de amennyiben ez még nem történt meg, az igénylés benyújtásával egyszerre az anyakönyveztetés folyamatát is intézni lehet.
Egy másik, szintén a magyar kormány által családoknak nyújtott támogatás az életkezdési támogatásnak szánt babakötvény. Ezt szintén a 2017. június 30-a után született gyermekek után lehet kérni, de ez a 6 hónap letelte után is igényelhető.
Az EMNT-EMNP iroda továbbra is folytatja a magyar állampolgárság megszerzésének segítését, a honosítási dokumentum-csomagok összeállítását.
– hangzott el. A magyar állampolgárok jogosultak arra is, hogy szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választásokon. Ehhez azonban regisztrálniuk kell a választási névjegyzékbe.
Erre figyelmeztettek a sajtótájékoztatón is, és
Ebben az iroda munkatársai is segítenek. Az elmúlt időszakban 5500 személyt kerestek fel, sorba véve a gyergyószéki településeket.
A szavazólapot tartalmazó borítékot postán kapják meg a választópolgárok. A sajtótájékoztatón elhangzott,
Az illető személyek nevét és elérhetőségét időben közzé teszik majd. A szavazatok összegyűjtésének időszakában a gyergyószentmiklósi, Nicolae Bălcescu utcai iroda meghosszabbított programmal fog dolgozni – hangzott el.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal vetélkedőt, már lehet szavazni a kiválasztott 14 dalra. Október végén derül ki, hogy melyik lesz a közönségkedvenc.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
Elérte Székelyföldet is a nyugatról érkező hidegfront, de a Csíki-medencéből még nem tudta „kiseperni” a levegőt. Székelyföld-szerte Csíkszeredában volt a legmelegebb szombatra virradóan.
1 hozzászólás