Az EU Tábor pénteki napján Péter Ferenc, az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke, Póka András György, az RMDSZ Közép-Erdélyi Önkormányzati Tanács elnöke, Szabó Ödön, az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanács elnöke a regionalizálódó RMDSZ-ről, Hol a határ? címmel tartott előadást.
2011. július 08., 20:042011. július 08., 20:04
2011. július 08., 20:102011. július 08., 20:10
A regionalizálódásról dióhéjban
Elsőként Péter Ferenc véleményezte a regionalizálódott RMDSZ jelenlegi helyzetét és az együtt, valamint a régiókban való gondolkodás megerősítését hangsúlyozta. Meglátása szerint Maros megye gazdaságilag olyan helyzetben van, ami feljogosítja arra, hogy a Székelyföld régió tagja legyen. „Jelenleg közös összefogás van Székelyföld ellen, ezért lényeges, hogy a régió közös érdekeket képviseljen, emellett gazdasági szempontból is előnyös a régiókon belüli együttműködés. Az önkormányzati testületek létrehozása ezt a célt szolgálja” – fejtette ki álláspontját az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsa elnöke. Utána Póka András György, az önkormányzatok céljait vette számba. Elmondása alapján az érdekegyeztető célok a felelősségvállalás, kormányzati szervek, önkormányzati érdekek védése, illetve az érvéneysülést segítő előterjesztések. Emellett hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a polgármesterek, alpolgármesterek felkészítése és folyamatos képzése.
Péter Ferenc, az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke
Az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsának elnöke a regionalizációhoz kapcsolódó félelmét fejtette ki a jelenlevők számára. „A régiókra való felosztás megbonthatja a belső szolidaritást, az együttműködés alapvető feltételei eltűnhetnek, akkor, ha a területek és testületek csak a saját problémáival foglakoznak, önzővé válnak” vélte Szabó Ödön. Az előadás címét jelölő kérdésre adva választ kiemelte: „Ott a határ, ahol az egész Erdély érdekei nem sérülnek. Jó, ha a regionális önkormányzatok saját értékeket mutatnak fel, de ha az a másik kárára történne, az már túl van a határon. A lényeges, hogy át tudjuk adni és tudjuk hasznosítani egymás tapasztalatait az ütemesebb változás érdekében” – pontosította véleményét Szabó.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!