Polgármesterek harminc alatt

Pénteken délután az EU Táborban a harminc év alatti polgármesterek lehetőségeiről és munkásságáról Sorbán Levente, Alsólugas polgármestere és Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere beszélgettek a jelenlevőkkel.

Iochom Zsolt

2011. július 08., 20:162011. július 08., 20:16

2011. július 09., 10:462011. július 09., 10:46

Sorbán Levente és Szentes Csaba polgármestert Demeter Ferenc faggatta

Sorbán Levente Alsólugas bemutatásával kezdte beszédét, majd elmondta, hogy nehéz olyan településen magyar polgármesternek lenni, ahol a lakosság 60%-a román nemzetiségű. Szerinte a konfliktushelyzetek elkerülése és megoldása mind a tanácsban, mind egész munkásságában a megfelelő párbeszéddel történhet. A fiatalság legfőbb előnyének a politikai ellenségek hiányát tartja, a polgármesteri címre törő fiatalokat arra bíztatva, hogy saját véleményük hangoztatása mellett, mindig figyeljenek arra, hogy mik a közösség igényei.

Szentes Csaba munkáját nem szakmának, hanem hivatásnak tekinti

Szentes Csaba 2004 óta dolgozik a polgármesteri hivatalban, előbb, mint önkormányzati képviselő, majd alpolgármester végül pedig polgármesterként. „A fiatalok előnye, hogy félelem nélkül vágnak bele dolgokba” emelte ki. Az együttműködést ő is kulcsfontosságúnak tartja, véleménye szerint, ha a képviselőkkel nem jó a viszony, bármilyen jó is az ötlet elvész. Zárásként elmondta, hogy a polgármesteri munkáját nem szakmának, hanem hivatásnak tekinti.

A két polgármester a hasonló pályára törő fiatalok figyelmét arra hívta fel, hogy ez egy olyan pozíció, ahol valóban tenni lehet a közösségért, továbbá ez egy jó lehetőség, hiszen a fiatalok bátorságuknak köszönhetően elődeiknél is nagyobb sikereket érhetnek el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról

Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Helyzetképet adott az építő a Gyergyóalfalu–Ditró sztrádaszakaszról
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés

Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.

Hulladékgazdálkodás másként: Gyergyószéken jövő héten kezdődik a szerződéskötés
2026. október 07., szerda

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás

Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.

Már közel harminc kilométernél tart a hálózat, de kérdés a folytatás
2026. október 06., kedd

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson

Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek

Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.

Harminc éve adnak esélyt a sérült gyermekeknek
2026. október 05., hétfő

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást

Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.

Sok volt a baj a készpénzzel, inkább utalni fogják a fűtéstámogatást
2026. október 05., hétfő

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell

Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.

Átadták az első gondosórákat Gyergyószentmiklóson, van akinek fizetnie sem kell
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.

Szünetel az ivóvízszolgáltatás Gyilkostón
2026. október 04., vasárnap

Ketten sérültek meg egy balesetben Gyergyóalfaluban, egyikük beszorult az autóba

Lesodródott az úttestről egy személygépkocsi vasárnap délután Gyergyóalfaluban. A baleset nyomán ketten megsérültek, egyikük a roncsba szorult.

Ketten sérültek meg egy balesetben Gyergyóalfaluban, egyikük beszorult az autóba
2026. október 04., vasárnap

Belépőt is lehet váltani a gyergyóalfalvi kultúrház új honlapján

Hiánypótló online felületet hozott létre a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központ. Az új honlap célja, hogy az intézmény programjai a mai igényeknek megfelelően, könnyebben elérhetők legyenek a közösség számára.

Belépőt is lehet váltani a gyergyóalfalvi kultúrház új honlapján
Hirdetés