
A Szent István-plébánia
Fotó: Gergely Imre
Az első magyarországi Playback színház alapítója, Kiss György Ádám és az általa képzett társulat érkezik Gyergyószentmiklósra április 24-én a Szent István-plébániára.
2024. április 15., 07:552024. április 15., 07:55
A Belső Iránytű előadás-sorozat szervezői rendkívüli alkalomként beszélnek arról, hogy április 24-én este 7 órától a Playback színház lesz a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia vendége.
Amint a házigazdák felhívásában olvasható, az önismeret útján járó embernek ismerősen csenghet a Playback színház fogalma. Egy olyan improvizatív színház ez, amelynek forgatókönyvét a résztvevők írják. A nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében improvizálva játszik el. Személyes történetek, melyekben bárki megtalálhatja saját életének egy-egy epizódját, ismerős érzésekkel találkozhat, és ha csak szemlélője marad is a „játéknak”, saját lelki sebeire találhat benne orvosságot.
Ajánlott minden korosztály számára, segítő szakmában dolgozóknak és pedagógusoknak, illetve mindazoknak, akik hisznek benne, hogy sorsuk, személyiségük alakításáért felelősek.
A társulat tagjai között gyergyószentmiklósiak is vannak, az alkalom ízelítőként szolgál: akinek megtetszik, csatlakozhat Kiss György Ádám csapatához. Az Üveggyöngyjáték Playback Közösségi Színház és a Budapesti Playback Színházi Iskola – Közösségi Tér művészeti vezetője erdélyi származású. Célja, hogy tudásából visszaadjon annak a közösségnek, amelyből vétetett.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
szóljon hozzá!