
Fotó: Gecse Noémi
Közel ötezren írták alá eddig azt a petíciót, amelyet Vladimir Anton rendező, a Csíki Játékszín művészeti vezetője kezdeményezett Állítsátok meg a kultúra elpusztítását! címmel. A napokban közzétett sürgősségikormányrendelet-tervezet ellen tiltakoznak, amely jelentősen csökkentené a kultúrára és sportra fordítható önkormányzati hozzájárulást.
2023. augusztus 06., 11:192023. augusztus 06., 11:19
A Csíki Játékszín Facebook-bejegyzésében hívta a figyelmet arra, hogy a színház és Csíkszereda összes többi kulturális intézménye kritikus helyzetben van. „Most az Önök segítségét kérjük. Ahogy Korodi Attila polgármester néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette,
És nemcsak városunkban, hanem az egész országban. A sürgősségi rendelet tervezete az intézmények megsemmisítésével fenyeget, olyan emberek (művészek, technikusok, adminisztratív személyzet) alkotta csapatok felszámolásával, akik lelkesen és olykor akár személyes áldozatok árán is egyetlen célnak szentelték az életüket: a közönség és a közösség szolgálatának” – írja a társulat.
Tilatkozásuk kifejezésére Vladimir Anton rendező, a Csíki Játékszín vezetője online petíciót indított Állítsátok meg a kultúra elpusztítását! címmel (románul: Opriți distrugerea culturii!).

Döbbenettel értesültek, és tiltakoznak a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város fenntartásában működő kulturális intézmények vezetői a kormány által nyilvánosságra hozott gazdasági megszorításokat tartalmazó kormányhatározat-tervezetről.
Eddig közel ötezren írták alá a petíciót, kifogásolva a kormány sürgősségirendelet-tervezetét, amely többek között a kultúrára és sportéletre fordítható költségeket csökkentené le drasztikusan, illetve több kulturális és sportintézmény összevonását, megszüntetését vonná maga után.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
1 hozzászólás