Pert veszített Dormánfalva: érvénytelen az úzvölgyi haditemető bekebelezéséről szóló határozat

Pert veszített Dormánfalva: érvénytelen az úzvölgyi haditemető bekebelezéséről szóló határozat

Az úzvölgyi haditemető hovatartozása lassan tisztázódik

Fotó: Pinti Attila

Fontos határozat született szerdán az úzvölgyi haditemető miatt Csíkszentmárton és a moldvai Dormánfalva között zajló egyik perben: a Bákó Megyei Törvényszék elsőfokú döntése érvénytelenítette azt a dormánfalvi önkormányzati határozatot, amely a Bákó megyei város közvagyonába vette a sírkertet.

Kovács Attila

2021. május 26., 20:332021. május 26., 20:33

A temető közvagyonba vételére vonatkozó tanácsi határozat érvénytelenítését Bákó megye kormánybiztosa is kérte a bíróságon, előbbi pert a bíróság összevonta a Hargita megyeiek keresetével, az eljárásba pedig Hargita Megye Tanácsa is beavatkozott. A bíróság ugyanakkor elfogadta a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat beavatkozását is az eljárásba.

A 2019 júniusában a csíkszentmártoniak által kezdeményezett, és a haditemető dormánfalvi közvagyonba vételére vonatkozó tanácsi határozat érvénytelenítését kérő per tárgyalását a tavaly bevezetett szükségállapot is hátráltatta, az elsőfokú ítéletet szerdán hirdette ki a Bákó Megyei Törvényszék. Eszerint a dormánfalvi önkormányzat 2019. március 29-i, és június 25-i határozatai, amelyekkel a haditemető 7979 négyzetméteres területét a város közvagyonába vették, érvényüket veszítik. Az elsőfokú ítélet megfellebbezhető.

Ez a bírósági eljárás azért is volt fontos, mert ennek lezárultáig felfüggesztették a temetőben a dormánfalviak által 2019 tavaszán felállított emlékmű és betonkeresztek felállítására kiadott építkezési engedélyek érvénytelenítése, illetve a temető területének Dormánfalva javára történt telekkönyvezése érvénytelenítése érdekében indított perek tárgyalását.

 „Az igazság a földön jár”

Kérdésünkre Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester elmondta, reméli, hogy bízhatnak az igazságszolgáltatásban, és a törvényszék minden ügyben jó irányban, és az igazukat alátámasztva fog dönteni.

Idézet
Abban bízom, hogy az igazság a földön jár, még akkor is, ha csak néha tűnik, hogy így van

– tette hozzá a községvezető. Eddig Dormánfalva jogerősen elveszített egy másik pert is, amelyet azért indított, hogy vonják vissza az alcsíki község önkormányzata által hozott, az úzvölgyi haditemető és az egykori kaszárnyák által elfoglalt területnek a község közvagyonába vételére vonatkozó határozatot. A Hargita Megyei Törvényszék, figyelembe véve a szentmártoniak által bemutatott dokumentumokat, nekik adott igazat, a másodfokú tárgyalás a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán pedig ezt tavaly ősszel megerősítette. Dormánfalva ugyanakkor tavaly ősszel a temető körül több, csíki közbirtokosságok által birtokolt területet is telekkönyveztetett saját nevére, emiatt ezekkel is perben áll.

Dormánfalva önkormányzata 2019. márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő sírkertben. Korábban a temetőt Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox egyházi szertartással történt felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

korábban írtuk

Elfoglalták az úzvölgyi sírkertet, ünnepeltek a románok
Elfoglalták az úzvölgyi sírkertet, ünnepeltek a románok

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 28., vasárnap

Mindenki táncra perdülhet hétfőn

Ezerháromszáz táncost hívtak meg április 29-ére, hétfőre a marosvásárhelyi Színház térre, ahol a tánc világnapja alkalmából szerveznek nagyszabású ünnepélyt. A marosvásárhelyi várban pedig a Navarra Dance táncosait lehet megcsodálni.

Mindenki táncra perdülhet hétfőn
Mindenki táncra perdülhet hétfőn
2024. április 28., vasárnap

Mindenki táncra perdülhet hétfőn

2024. április 28., vasárnap

Nem ajánlatos sötétedés után a Somostetőn kóricálni, mert könnyen medvével futhatunk össze

Sötétedés után nem ajánlott a marosvásárhelyi Somostetőn szaladni, a futópályát használni, mert újra medvét láttak a népszerű szabadidőközpont területén – figyelmeztet a marosvásárhelyi városháza.

Nem ajánlatos sötétedés után a Somostetőn kóricálni, mert könnyen medvével futhatunk össze
2024. április 28., vasárnap

Földrengéssel indult a vasárnap a már megszokott helyen

A Richter-skálán 3,3-as erősségű földrengés volt vasárnap reggel 6:43-kor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a vasárnap a már megszokott helyen
2024. április 28., vasárnap

Szobor állít emléket Hazug Pistának Gyergyóalfaluban

Ő már csak Hazug Pista néven ismert. Pedig dehogy hazudott. Meséivel, történeteivel mindig meghódította azon hallgatóit, akik nem siettek tovább. Gyergyóalfalu szoborállítással is segíti halhatatlansága megőrzését.

Szobor állít emléket Hazug Pistának Gyergyóalfaluban
2024. április 28., vasárnap

Fagypont alól indult a reggel a csíki- és gyergyói medencékben

Bár a reggeli fagy mértéke nem számottevő, az Országos Meteorológiai Igazgatóság vasárnap hajnali értékeket mutató hőtérképén így is kiemelkedik a csíki- és gyergyói medence.

Fagypont alól indult a reggel a csíki- és gyergyói medencékben
2024. április 28., vasárnap

Ismét a Pacsirta sétányról „jelentkezett be” a Csíkszeredába bejáró medve

Bár most nem az éjszaka közepén, de szombaton késő este érkezett a Ro-Alert egy újabb medve jelenlétéről a csíkszeredaiak telefonjára. A vészjelzésben ezúttal a Pacsirta sétányon feltűnt medvére figyelmeztették a csíkszeredaiakat.

Ismét a Pacsirta sétányról „jelentkezett be” a Csíkszeredába bejáró medve
2024. április 27., szombat

Városnéző séta Soós Zoltán polgármesterrel

A Marosvásárhelyen megszervezett Tematikus séták rendvénysorozat keretében most vasárnap a szecessziós épületeket ismerhetik meg az érdeklődők, akiknek a város polgármestere mesél.

Városnéző séta Soós Zoltán polgármesterrel
2024. április 27., szombat

Helikoptert kértek a szombat délutáni baleset helyszínére

Egy személy a megrongálódott autóba szorult szombaton délután Nagykenden. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.

Helikoptert kértek a szombat délutáni baleset helyszínére
2024. április 27., szombat

Maros megyeiek eredményei a vallási tantárgyversenyeken

Jó eredményeket értek el a Maros megyei diákok a Kézdivásárhelyen megszervezett katolikus hittanolimpián, valamint a református, evangélikus és unitárius vallásolimpián is, amelynek Marosvásárhely adott helyet.

Maros megyeiek eredményei a vallási tantárgyversenyeken
2024. április 27., szombat

Váratlan fordulat Kézdivásárhelyen: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt

Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és a függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel.

Váratlan fordulat Kézdivásárhelyen: az EMSZ a románpárt-szövetséggel összefüggésbe hozható független jelölt mögé állt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!