Hirdetés
Hirdetés

Elfoglalták az úzvölgyi sírkertet, ünnepeltek a románok

•  Fotó: Iszlai Katalin

Fotó: Iszlai Katalin

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.

Székelyhon

2019. június 06., 16:002019. június 06., 16:00

2019. június 07., 00:022019. június 07., 00:02

20.35 – Fekete március után fekete június?! – kérdezi, kiáltja közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt, amely felelősségre vonást és a belügyminiszter lemondását követeli, ígérve, hogy a temető ügyében az újonnan felálló Európai Bizottsághoz fordulnak.

Egyébként a Néppárt, valamint a Minta ifjúsági szervezet tagjai is jelen voltak a helyszínen, Tőke Ervin néppárti politikus pedig arról számolt be, hogy az előre bejelentett rendezvény magyar résztvevői békés módon igyekeztek megakadályozni az emlékműavatást, elállva a temető bejáratát, a kivezényelt csendőri erők pedig – akik

tettlegességig fajuló konfliktusba keveredtek

az oda érkező, a magyarokhoz képest túlerőben lévő felheccelt tömeggel – súlyos hibát követtek el, amikor túl közel engedték a románokat a jelenlévő magyarokhoz, akiket – a temető kerítését átugorva – megpróbáltak hátba támadni.

A néppártiak elfogadhatatlannak tartják, hogy a csendőrség jelenléte ellenére ilyen helyzet alakulhatott ki, ezért is követelik Carmen Dan belügyminiszter lemondását.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

20.30 – Határozottan elítélünk minden erőszakos cselekedetet, és felszólítjuk a hatóságokat, hogy azonnal állítsák elő azokat, akik fizikai agresszióhoz folyamodtak, és

barbár módon rongáltak, betörtek az úzvölgyi katonatemetőbe, összetörve a kaput, és kitépték a kereszteket,

hogy megfélemlítsék közösségünket – írja az eset kapcsán kiadott közleményében az RMDSZ. A szövetség szerint a magyar emberek békésen tiltakoztak a dormánfalvi polgármester törvénytelenségei ellen, amelyeket az elmúlt időszakban több román hatóság is megállapított. A temetőt élőlánccal védő magyarok nem szítottak feszültséget, hanem őseik emlékének meggyalázása ellen tiltakoztak. Felkérjük ugyanakkor a román hírtelevíziókat, hogy vessenek véget a félretájékoztatásnak és uszításnak, mert az csak a konfliktus fokozódásához vezet – olvasható a közleményben.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

20.10 – A csendőrség szerint nem történt agresszió csütörtökön az úzvölgyi temetőnél sem a résztvevők, sem pedig a résztvevők és a rendvédelmi szervek képviselői között – írja az Agerpres, hozzátéve, hogy a fakeresztek összetörésével kapcsolatban a román csendőrség azt állítja, az első vizsgálatok alapján „nem észleltek ilyen elemeket”, az illetékes szervek azonban még kivizsgálják a helyszínt.

A résztvevők elkezdték elhagyni a temető környékét, a rendvédelmi szervek azonban ott maradnak az események lezárultáig – áll még a csendőrség tájékoztatásában.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

19.10 – Miután a magyarok elhagyták a románok által elfoglalt úzvölgyi temetőt, az egerszéki eltérő előtt közös egyeztetésre álltak meg. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a történtek kapcsán érdeklődésünkre elmondta: ez egy civilizációs kérdés.

Idézet
Miközben mi imádkoztunk a hőseinkért, a jövőnkért, ezek a feltüzelt, részeg emberek pedig, mint a rabló tolvajok, hátulról betörtek a temetőbe, összetörték a sírkereszteket, összetörték a temetőkaput.

Nálunk, a nyugati kultúrán nevelkedett keresztény embereknek nem ez a hősök tisztelete” – fejtette ki.

Mint fogalmazott: nem hagyhatták a nőket és az embereket tízszeres túlerővel szemben ott, a román csendőrség nem volt a helyzet magaslatán. „Azt sem tehettük, hogy ne jöjjünk ide, nem hagyhattuk szó nélkül, hogy bemenjenek a románok a temetőbe, de ők hátulról törtek be, legalább tízszer annyian, mint mi.”

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Tamás Sándor elmondta, holnaptól újjáépítik a temetőkaput és a megrongált temetőt. „Ezer éve a Kárpát-medencében megtanultuk azt, hogy mi minden nap fel tudunk állni és minden nap tudunk építkezni.

Idézet
Egyik kezünkkel védekezünk, a másik kezünkkel pedig építjük a jövőnket. Hányan és hányan akartak az életünkre törni az elmúlt ezer évben: törökök, tatárok, szovjetek, fasiszták és sokan mások, mi mégis itt állunk. Hol vannak már ők? Elsöpörte őket a történelem. Mi itt vagyunk, holnap is itt leszünk, holnap pedig újra fogjuk építeni a temetőt.

Hozzátette, Háromszékről tíz szál deszkát küldenek a csíkszentmártoni polgármesternek azért, hogy a temetőt és a temetőkaput közösen újra lehessen építeni.

19.00 – Csendőrségi felügyelet alatt marad az úzvölgyi temető – közölte az Országos Csendőr-főkapitányság az Agerpres hírügynökséggel, ugyanakkor civilizált magatartásra szólította fel a helyszínen lévő személyeket. Arról tájékoztattak, hogy a felvételek alapján minden törvénysértőt azonosítanak és megbüntetnek.

18.13 – Elkezdődött a román mise a temetőben, egyenként felolvassák az állítólag ott nyugvó 142 román katona nevét. A névsorolvasást taps kíséri. Többek között elhangzott,

nem az számít, hogy kihez tartozik a temető, hanem az, hogy román földön van.

A román himnusz is felhangzott.

A magyarok nagyrésze elindult haza a helyszínről, ezzel szemben még több román érkezik buszokkal, népviseletben. Kollégánk jelentése szerint mintegy harminc magyar maradt a temetőnél, őket a politikusok arra kérik, hogy a saját biztonságuk érdekében induljanak haza.

17.45 – A románok szó szerint elfoglalták a temetőt, kitépték a betonkeresztek mellé állított mogyorófa kereszteket.

A temetőkapu bákói oldalán maradt magyarokat a csendőrök dupla sorfalat állva kellett átmenekítsék a csíkszentmártoni oldalra. A magyarok félnek, többen sírva fakadtak.

Több román is felmászott a kerítésre, ahol zászlókat lengetnek, közben pedig ünnepelni kezdtek, a hangfalból ünnepi beszéd hallatszik. Közben a magyarok egy része autóba ült és dudálva próbálják megzavarni a románok ünneplését. A románokat ez látszólag nem zavarja.

A csendőrök ismét sorfalat állnak, mert állítólag jönnek ki az ultrák a temetőből.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

17.32 – Néhány román beszökött a temetőbe a kerítésen keresztül, ezt követően pedig kitörték a kaput. A feldühödött román tömeg beözönlött a temetőbe. Egy férfi felmászott a beton emlékműre és lengeti a román zászlót, közben a hangfalból szól a román himnusz.

A magyarok megrettenve imádkoznak.

17.27 – A feldühödött román tömeg a dulakodásban több csendőrt is az árokba lökött, a hatóságiaknak azonban egyelőre sikerült megfékezniük őket. Kollégánktól tudjuk, hogy

az egyik csendőr rádión erősítést kért.

A feldühödött románok a csendőröket is szidalmazzák, amiért azok feltartják őket.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

17.16 – A románok nagyrésze odaért a bezárt kapuhoz, és ordítva követelik, hogy nyissák ki.

Tele torokból üvöltik azt is, hogy „ki a magyarokkal az országból”, és hogy szégyelljék magukat.

A csendőrök sorfalat állnak az egyre dühösebb románok és a folyamatosan imádkozó magyarok között. A románok kórusban üvöltik, hogy álljanak félre a magyarok, eluralkodott a káosz és pattanásig fokozódott a feszültség.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

17.02 – Időközben Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke egyeztetett a csendőrök parancsnokával, akit arról biztosított, hogy a magyarok nem fognak erőszakot alkalmazni. Közben az élőláncot alkotó magyarok folyamatosan imádkoznak: a Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy, Máriát mondják.

Constantin Codreanu, a Népi Mozgalom Pártjának parlamenti képviselője a helyszínen kijelentette, hogy

a román állam képviseletében van jelen és nem hajlandók elmenni az úzvölgyi temetőtől, maradni fognak.

Időközben a románok egy részét átengedték a csendőrök, akik így odamehetnek a temetőhöz.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

16.53 – Kollégáink jelentése szerint időközben elkezdődött a mozgolódás, a románokat is oda fogják engedni a temetőhöz. Mint megtudtuk, Tánczos Barna szenátor arra kérte a magyarokat, hogy álljanak a temetőkapu bal oldalára, míg a románokat a temetőkapu jobb oldalához fogják engedni a csendőrök.

A politikusok azt kérik az egybegyűltektől, hogy ne provokáljanak és ne válaszoljanak a provokációra.

16.35 – A feldühödött románok Éljen, Románia! Éljen a trikolór! rigmusokat kiabálnak és énekelnek, román zászlókat és trikolóros kalapokat lengetnek. Többen piros-sárga-kék művirág-koszorúkkal érkeztek a helyszínre a betonkeresztek felavatására.

A magyarok eközben élőláncot alkotva imádkoznak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

15.45 – A temetőhöz érkezett románok egyre türelmetlenebbek és agresszívabbak. Amíg a magyarok élőláncot alkotva állnak, addig ők az autóikat túráztatják, fütyülnek, ordítoznak, egy hangfalból pedig hangosan üvölt a manele.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke azt mondta, kihelyezett tanácsülést tart a megyei képviselő-testület, ezért teljesen törvényesen vannak a helyszínen, és ott is lesznek élőláncot alkotva legalább öt óráig. Kiemelte, hogy több civil szervezet és politikai párt képviselője is válaszolt a meghívásra, illetve jöttek el a katonatemetőhöz.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A román újságírók eközben többek között azt kérdezik tőle, hogy amennyiben kihelyezett tanácsülést tartanak, akkor milyen határozatokat fogadnak el?

Az egyre türelmetlenebb románokat sorfalba rendeződött csendőrök tartják távol a temetőtől.

15.40 – Fokozott hatósági készenlétben érkeztek a magyarok Kovászna Megye Tanácsa, az úzvölgyi temetőbe meghirdetett kihelyezett képviselő-testületi ülésére. Az eseményen élőlánccal tervezik megvédeni a sírkertet, mivel a románok a hősök emléknapja alkalmából avatóünnepséget szándékoznak tartani a helyszínen. 

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa korábban felszólította Csíkszentmárton polgármesterét, hogy nyissa ki a temetőt a román hősök napi rendezvény idejére.

Kollégáink a helyszínről jelentik, hogy fokozott a hatósági jelenlét, csendőrök, rendőrök és speciális alakulatok vannak jelen a temetőben. Az egyik csendőrautóra speciális antennával felszerelt megfigyelőállomást szereltek fel a hatóságiak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A székely és magyar zászlókat lengető részvevőket Tamás Sándor szólította fel nem sokkal négy óra előtt, hogy fogják meg egymás kezét, és alkossanak élőláncot a temető körül. Közben eleredt az eső, villámlik és dörög a helyszínen.

Időközben az avatásra érkező románok is gyülekezni kezdtek az úzvölgyi temető környékén.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hirdetés

Hirdetés
29 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Prostitúcióra kényszerítettek nőket egy bukaresti éjszakai klubban

A szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) ügyészei csütörtökön razziát tartottak egy bukaresti éjszakai klubban.

Prostitúcióra kényszerítettek nőket egy bukaresti éjszakai klubban
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Kilencven tonna hulladékot foglaltak le Hargita megyében

Mintegy kilencven tonna, engedély nélküli helyen tárolt hulladékot foglaltak le a rendőrök Hargita megyében egy illegális hulladékgazdálkodási ügyben.

Kilencven tonna hulladékot foglaltak le Hargita megyében
2026. február 26., csütörtök

Védelmi minisztérium: megsértette a román légteret egy orosz drón

Drónt észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni szerdai orosz légitámadás során – tájékoztatott szerda este a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: megsértette a román légteret egy orosz drón
2026. február 26., csütörtök

Több csíkszeredai utcában is áramszünettel kell számolni a következő napokban

Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint előre tervezett munkálatok miatt több helyszínen is szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda területén.

Több csíkszeredai utcában is áramszünettel kell számolni a következő napokban
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Tizenegy éves fiú ült a kormányhoz és elütötte az anyját

Egy tizenegy éves gyermek – kihasználva, hogy nem figyelnek rá – beült édesanyja autójába, elindította a motort és véletlenül elütötte az autó mellett tartózkodó anyját, aki megsérült szerdán este a Szeben megyei Sellenberken.

Tizenegy éves fiú ült a kormányhoz és elütötte az anyját
2026. február 25., szerda

Hóolvadás után gödörleltár: nehéz helyzetben a székelyudvarhelyi utak

A kemény tél és a jelentős mennyiségű csúszásgátló anyag alaposan próbára tette Székelyudvarhely útjait. Míg a kövezett utcákban az esővíz vájt magának mély medreket, az aszfaltozott felületeken a fagy és az olvadás váltakozása okozott jelentős károkat.

Hóolvadás után gödörleltár: nehéz helyzetben a székelyudvarhelyi utak
2026. február 25., szerda

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér az SZNT Marosvásárhelyen

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román hatóságoktól március 10-i marosvásárhelyi felvonulásával kapcsolatban, amelyet a székely szabadság napja alkalmából tartanak meg.

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér az SZNT Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Drónmaradványok esetleges becsapódására figyelmeztették a Tulcea megyeieket – frissítve

Tulcea megye északi részének lakói szerdán 18 óra 15 perc körül Ro-Alert riasztást kaptak az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.

Drónmaradványok esetleges becsapódására figyelmeztették a Tulcea megyeieket – frissítve
2026. február 25., szerda

Már több mint 60 ezren kérik, hogy az elektromos cigarettát is tiltsák ki a zárt terekből

A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.

Már több mint 60 ezren kérik, hogy az elektromos cigarettát is tiltsák ki a zárt terekből
2026. február 25., szerda

Inflációkövető árréskorlátozáson dolgozik a mezőgazdasági minisztérium

A mezőgazdasági minisztérium törvénytervezetet dolgoz ki valamennyi agrár-élelmiszeripari termék kereskedelmi árrésének automatikus korlátozásáról arra az esetre, ha az infláció meghaladja az 5-6 százalékot – jelentette be az agrárminiszter.

Inflációkövető árréskorlátozáson dolgozik a mezőgazdasági minisztérium
Hirdetés