Hirdetés
Hirdetés

Bántalmazással fenyegette volt élettársát egy férfi Kommandón, éppen időben léptek a rendőrök

•  Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

Egy Kommandón élő 34 éves nő bejelentése nyomán őrizetbe vettek egy 43 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat, ahol volt élettársa él. Az illetőt jogi felügyelet alá helyezték és elektronikus nyomkövetőt kapott.

Székelyhon

2025. november 29., 10:452025. november 29., 10:45

November 27-én egy segélyhívás nyomán szálltak ki a rendőrök Kommandóra, ahol egy Hunyad megyei férfi fenyegette volt élettársát, hogy rágyújtja a házat, mert a nő elhagyta. Mint a vizsgálatok során kiderült,

a nő idén júliusban szakította meg a kapcsolatot az illetővel, és kért távoltartási végzést ellene, mert agresszív volt
.

Ezután hazaköltözött a gyermekeivel Hunyad megyéből Kommandóra, a szüleihez.

Hirdetés

Szeptemberben a kovászna rendőrséget arról értesítették, hogy a férfi üzenetet küldött egy személynek, amelyben arról ír, hogy meg akarja látogatni volt élettársát és a szövegből kiderült, hogy agresszív szándékkal tenné ezt.

Akkor a férfit az autópályán azonosították és állították meg a rendőrök, ő tagadta, hogy törvénytelen tettere készült, és visszafordult.

A kovásznai rendőrök folyamatosan tartották a kapcsolatot a 34 éves nővel, biztosítva őt támogatásukról. Az érintett november 27-én kérte újra a segítségüket: arról számolt be, hogy a férfi Kommandón van és azzal fenyegetőzik, hogy felgyújtja a házat, amiben él. A helyszínen az autójában ülve találták meg a férfit a rendőrök.

A személygépkocsi átkutatása során találtak egy kést, egy bicskát, valamint üzemanyagot és gyújtót is.

A 43 éves férfit őrizetbe vették és távoltartási végzést adtak ki ellene. Később az ügyészség elrendelte, hogy a férfit helyezzék jogi felügyelet alá, tehát most nem hagyhatja el azt a Hunyad megyei települést, ahol él, és

elektronikus lábbilincset kapott, melynek segítségével nyomon tudják követni

– olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Gombanapok túrával, kóstolóval, kiállítással

Gombásztúra, kiállítás, ételkóstoló, szakmai előadások és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket: szeptember 26-án és 27-én a VIII. Édes Ízek fesztivál keretében ismét megszervezik a hagyományos gombanapokat Sepsiszentgyörgyön.

Gombanapok túrával, kóstolóval, kiállítással
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy

Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy
2026. szeptember 22., kedd

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön

Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Hirdetés