A Gyergyószentmiklós – Gyilkostó útszakasz környéke éveken át igencsak elhanyagolt képet mutatott. Gyergyószék egyik, turisták által leginkább érintett útszakasza idegen, gyakran agresszív gyümölcsszedőkkel, koldusokkal, és szeméttel volt tele. A kép ma mindenképpen kedvezőbb.
2011. július 06., 16:372011. július 06., 16:37
2011. július 06., 17:192011. július 06., 17:19
A Pongrácz-tető közelében nyaranta tanyát verő idegen, gyűjtögető csapat kunyhóit pár hete lerombolta a gyergyószentmiklósi helyi rendőrség és a mellékgazdaság. Ez azonban nem ijesztette el a „bevándorlókat”, pár nap múlva visszaköltöztek. Ekkor már haladékot is kértek arra, hogy beszerzik az itt tartózkodáshoz szükséges engedélyeket. A haladékot megkapták, de a papírformaságokat nem rendezték, így a városháza emberei ismét kivonultak, hogy távozásra szólítsák őket. A helyszínen csak az újjáépített viskókat találták, embereket nem. Az építményeket újra lerombolták.
Nagy Zoltán alpolgármester szerint az illegális területfoglalókkal szemben továbbra is szigorúan eljárnak, ha a személyeket nem is tudják tetten érni, de ingóságaikat lefoglalják. Ezen felül pénzbüntetésekre is számíthatnak.
Turista-barátabb a Pongrácz-tető
Nagy Zoltán alpolgármester a tavasz folyamán ismertette rendfenntartási terveit a város üdülőövezetére vonatkozóan. Akkor kijelentette, nem lesznek elnézőek a gyergyói erdőket saját tulajdonuknak tekintő idegenekkel, de a turisták pihenő-, megállóhelyein is kulturáltabb körülményeket kívánnak kialakítani.
Egyes tervek mára valósággá váltak. A Gyilkostó felé vezető út mentén, több parkolóba kikerültek az egységesen formatervezett elárusító házikók. Ez egyrészt higiénikusabb körülményeket biztosít az árusításhoz, másrészt esztétikusabb képet ad a Békényfő felé vezető letérőnél, a Kilences kilométernél és a Pongrácz-tetőn működő elárusítóhelyeknek.
A házikókat árverés útján bérelhették az igénylők, vagyis azok a kisvállalkozók, aki nyaranta mézet és egyéb ételféleségeket forgalmaznak az út mentén. Egyelőre hat ilyen elárusító helyet alakítottak ki, és másik négy a napokban kerül a helyére.
Ezzel már lényegesen jobb körülményeket teremtettek a kereskedőknek és a turistáknak is.
Az intézkedés másik célja az, hogy elejét vegyék az engedély nélküli „piacnak” is, vagyis csak az árusíthat, aki hivatalosan bérli a házikót. Így könnyen ellenőrizhető, és megakadályozható lehet az út szélén gombát, áfonyát és más erdei gyümölcsöt áruló idegenek tevékenysége is.
A turisták jobb kiszolgálása érdekében a Pongrácz-tetői árusoknak kötelessége lesz egy öko-illemhelyet is kialakítani. Ez szintén a környék elszemetesedését előzi meg, mint ahogy az is, hogy a napokban új szeméttárolók kerülnek ki a Gyilkostó felé vezető út parkolóiba.
A kulturális minisztérium felvette a szombaton a 79. Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmával díjazott Fjord című filmet azon stratégiai kulturális projektek listájára, amelyek finanszírozásban részesülnek az Oscar-díjra való jelöléshez.
A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet, az emberiséget a nyomortól nem a megszámolhatatlan gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka szabadítja meg – mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Körülbelül 100 métert zuhant a Bucsecs-hegységben az a két turista, akiket a hegyimentőknek végül sikerült megmenteniük vasárnap.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 5 óra 2 perckor Vrancea megyében.
Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
szóljon hozzá!