Otthon épül a ditróiak összefogásával

Közösségi összefogással, önkéntesek munkájával épülhet otthona egy ditrói szegény családnak. Gyűjtés kezdődött, és a szervezők azt remélik, még az idén új hajlékba költözhet egy sokgyermekes család.

Pethő Melánia

2011. június 28., 16:542011. június 28., 16:54

2011. június 28., 17:192011. június 28., 17:19

Ditróban szervezik meg az önkéntes tábort július 4. és 10. között a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Programjának keretében. A község pályázat alapján nyerte el a tábor szervezésének lehetőségét.  A Caritas-rendezvény célja: megmutatni az önkéntesség formáló erejét, kiállni az önkéntes munka által képviselt értékek mellett, a tábor során közösségépítéssel és fizikai munkával segíteni a vendégül látó községet.

Felmerült a kérdés, hogy mi legyen az a hasznos és maradandó munka, amelyben a táborozó önkéntesek szerepet vállalhatnak. A döntés pedig az lett, hogy a község lakosságának bevonásával egy helyi, nehéz anyagi helyzetben élő, több gyermeket nevelő család számára építsenek házat, teremtsenek kényelmes otthont – közölte  Ditró polgármestere, Puskás Elemér. A kezdeményezés megálmodója Csibi Edit tanácsos, aki már hónapok óta dolgozik a tábor és az építkezés előkészítésében.

Sajnos, egyszerre nem tudnak minden rászoruló családon segíteni. Felmérték az igényeket, és eldőlt, három család közül választják majd ki, akik új otthonba költözhetnek.

Az egyik lehetséges szerencsés családban hat gyereket nevelnek, a másik kettőben pedig négy-négy gyerek van. Jelenleg mindhárom család bérelt lakásban él. A döntést végül az önkormányzat által kinevezett szociális szakbizottság fogja meghozni, miután meglátogatják a családokat, megismerik körülményeiket.

A könnyű szerkezetű új házat az önkormányzat Füzes utcai telkén építik, a terv szerint négy szoba és egy konyha, fürdőszoba alkotja majd. Az összefogáshoz már a tervező is hozzátette a magáét, a tervezést ingyen vállalta egy helyi szakember.

Ugyanakkor gyűjtés is kezdődött. Vállalkozók faanyaggal és más építőanyagokkal járulnak hozzá a kezdeményezéshez. Más homokkal segíti az építkezést. A községben több boltban gyűjtődobozokat helyeztek ki, ahol a magánszemélyek kisebb-nagyobb pénzadományaira számítanak. Emellett van, aki bútorokat, különféle berendezéseket ajánlott fel, de olyan is akad, aki az építő munkásoknak süt majd kenyeret vagy főz ebédet. Mindenki a maga módján igyekszik besegíteni.

A helyi vállalkozók által ingyenesen felvállalt építkezés júliusban el is kezdődhet, és a remények szerint a télre már az új házba költözhet a kiválasztott ditrói család.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton