Hirdetés
Hirdetés

Összetartanak, ha baj van

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

„Észrevettem, hogy a szomszéd csűrje füstöl. Amíg a telefonért a házba szaladtam és a kapuig elértem, már lángolt minden, pillanatok alatt óriási tűz lett” – beszélt lapunknak a pénteki tűzről az egyik károsult. Mint korábban többször, e szerencsétlenség után is összefogtak Gyergyószéken a kilyénfalviak.

Balázs Katalin

Baricz-Tamás Imola

2017. szeptember 04., 09:042017. szeptember 04., 09:04

Kilyénfalvára riasztották a tűzoltókat péntek délután. Nem sokkal öt után érkezett a segélykérés, a lángokat pedig fél kilenc után sikerült teljesen eloltaniuk a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak, helybéliek segítségével – tájékoztatott Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője.

Kilyénfalván a tűzesetről érdeklődve az Alsó utcába igazítottak. Az utca végéhez közeledve már érezni lehetett a koromszagot. „Pénteken délután öt óra körül észrevettem, hogy a szomszéd, Kolozsi Géza csűrje füstöl, amíg a telefonért a házba szaladtam és a kapuig elértem, már lángolt minden, pillanatok alatt óriási tűz lett. Nagyon hamar érkezett a segítség, egyre másra jöttek a szomszédos falukból is. Pillanatok alatt rengeteg tűzoltó és falubeli oltotta a nagy tüzet. Vedrekkel hordták még az asszonyok is a vizet.

Hirdetés

Átmentem a szomszédasszonyhoz, éppen nyugtatót akartam adni neki, amikor szóltak, hogy a mi, kb. 50 méterre lévő hátsóépületünk is lángot fogott. Azt is kezdték locsolni, hogy ne terjedjen a tűz tovább.

Istennek hála legyen, kicsi a falunk, de összetartó, segítőkész emberek lakják. A falustársak egész éjszaka segítettek a bajbajutottakon, már hajnalodott, amikorra az utolsó szenes gerendát is kihordták az udvarról ” – mondta Kolozsi Anna, az egyik károsult, akinek portáján a csűr tetőzetét is károsították a lángok.

Idézet
Az ember csak akkor tudja meg, hogy kik is veszik körül, mikor a baj megtörténik

– tette hozzá. A két hátsóépület között több mint ötven méter a távolság, s mégis belekapott a láng. „Ennél nagyobb baj is lehetett volna, hiszen, ha a szél a másik irányba viszi a parazsat, a lángoló szénát, akkor akár lakóházak egész sora felgyúlhatott volna” – tette hozzá Kolozsi Anna.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

„A tűzoltók is mondták, ha a szél a falu felé vitte volna a parazsat, nincs az az emberi erő, amelyik megállította volna a lángokat. Itt mindenki gazdálkodik, sok termény, széna van a csűrökben. Hála, hogy az állatokat ki tudták menteni.” Mint megtudtuk, a Gyergyóújfaluhoz tartozó Kilyénfalván nagy összefogásról nyújtanak tanúbizonyságot. A korábban történt tűzesetkor is az önkéntes tűzoltók gyűjtést szerveztek, hogy segítsék a bajbajutottat.

A becslés szerint 60 ezer lejes a kár

A gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltók csapata mellett a helyszínen segítettek a kilyénfalvi, újfalvi, alfalvi, vaslábi, szárhegyi, csomafalvi és tekerőpataki önkéntes tűzoltók, kilenc autóval összesen 53-an, őket még 30 helybéli segítette a tűzoltásban. Az önkénteseknek nagy hasznát látták a vízutánpótlás biztosításában is – emelte ki a tűzoltósági szóvivő. Nagyok voltak a lángok, hiszen a terménytároló lobbant lángra, vélhetőleg a napsugárzás koncentrálódásának következtében. A tárolóban 45 tonna széna, mezőgazdasági célgép és áramfejlesztő is a tűz martalékává vált. A szomszédos csűrre átterjedő lángok annak tetőzetét károsították tíz négyzetméteres felületen, és két tonna széna égett el. A becslés szerint 60 ezer lejes kár keletkezett a tűzeset nyomán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés