Összefogás a helyi értékek gazdaságos felhasználásáért

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A helyi turizmus erősítése, népszerűsítése, hagyományok őrzése, ápolása, a helyi értékek felhasználása és értékesítése céljával egyesületbe tömörültek az ügyben érdekelt csomafalvi gazdák, gazdasszonyok. A civil kezdeményezést a község polgármestere is támogatásáról biztosította.

Pethő Melánia

2011. február 06., 17:482011. február 06., 17:48

2011. február 06., 18:092011. február 06., 18:09

Többszöri egyeztetés, tanácskozás után egy egyesület létrehozása mellett döntött az a néhány gyergyócsomafalvi gazda és gazdasszony, akik lehetőséget látnak településük földrajzi, természeti és néprajzi adottságainak népszerűsítésében, értékesítésében. A civil kezdeményezés egyszerű ötlet alapján indult el, a tanácskozások eleinte az erdei gyümölcsök értékesítési lehetőségei körül zajlottak – foglalta össze a rendszeres találkozók témáját Márton László-Szilárd polgármester. Elmondása szerint községvezetőként felkarolta a kezdeményezést, és a témában tapasztalattal rendelkező szervezetek képviselőit hívta meg a beszélgetésekre.

Január folyamán a Székely Konyha Egyesület alelnöke, valamint a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kamara igazgatója is hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődő csomafalviakat, választ adva arra a kérdésükre is, hogy miként lehet eredményesen működtetni majd a helyi konyhát. Az információk birtokában egy szervezet létrehozásának szükségessége, illetve a Székely Konyha Egyesülethez való csatlakozás lehetősége körvonalazódott. A tevékenységek lebonyolításához szükséges konyha létesítésében Márton polgármester az önkormányzat támogatásáról biztosította az érdekelteket.

A rendszeresen folytatott beszélgetések során ötlet ötletet szült, a hagyományos élelmiszerek értékesítése mellett a helyi természeti és néprajzi adottságok gazdaságosabb felhasználása is a célok közé ékelődött, így az alapötlet mellett a turizmusban és a hagyományőrzésben rejlő lehetőségek is egyre inkább hangsúlyt kaptak.

Lendülettel folytatják az elkezdett munkát

Nem csak idecsalogatni kell a turistákat, hanem biztosítani számukra a jó ételt, italt, a szórakozási lehetőségeket – erre minden adottsága megvan Csomafalvának, illetve azoknak a személyeknek, akik a hagyományőrzés és a turizmus összeegyeztetésében jövőt látnak és tenni is kívánnak érte – hangzott el a február 3-i alakuló ülésen, ahol az új civil szervezetnek a Fenyőalja Hagyományőrző és Turisztika Egyesület nevet adták a jelenlévők. A 21 alapítótaggal létrejött jogi személynek az ülésen megválasztották a kilenctagú vezetőségét és a cenzort, illetve Kosután Attila személyében az elnökét.

Az egyesület létrehozásával az elképzelések megvalósításához is egy lépéssel közelebb kerültek a tenni vágyók, a tervek minél előbbi kivitelezhetősége végett a tagság úgy döntött, a továbbiakban heti rendszerességgel egyeztetik elképzeléseiket, hogy majd a húsvét előtti héten sorra kerülő hagyományos termékek tavaszi vásárán a csomafalvi termékek is megvásárolhatóak legyenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés