
Gyergyószentmiklóson szükség volna a közvécé téli működtetésére is
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Változó, hogy Székelyföld nagyobb városaiban hány nyilvános illemhely, milyen programmal működik. Míg a gyergyószentmiklósiak csak turistaidényben tudnak magukon könnyíteni a városközponti közvécében, addig a marosvásárhelyiek több illemhely közül is választhatnak.
Van olyan székelyföldi város, ahol egész évben elegendő a nyilvános illemhelyek száma, míg máshol csak turistaidényben működtetik a közvécét. Annak jártunk utána, hogy Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson hová fordulhatnak a szorult helyzetben lévők.
Gyergyószentmiklós központjában jelzőtábla is mutatja, merre induljon az, aki a nyilvános illemhelyet keresi. Az évtizedekkel ezelőtt épült Fürdő utcai ingatlant nemrég felújították, csakhogy többnyire zárva van. Nyári időszakban 10 és 16 óra között volt nyitva az illemhely, az utóbbi időben a kifüggesztett program is eltűnt, és a szorult helyzetben lévők legtöbbször zárt ajtót találnak. Városlakók jelezték: nagy szükség volna a nyilvános illemhelyre, ugyanis azt tapasztalják, hogy
és nem egy esetben a szomszédos kereskedelmi egységekhez kérezkednek be, ha a szükség úgy hozza.
„A városi közvécé fő célja a turistaszezonban kiszolgálni az áthaladó forgalmat, az itt tartózkodó turistákat. Az 1 lejes használati díjjal működő szolgáltatás hétköznapokon délelőtt 10 és délután 6 óra között tart nyitva.
ezért késő ősztől tavaszig az önkormányzat kénytelen bezárni. Amint a turistaszezon újra intenzívvé válik a térségben, a közvécé használható lesz” – ismertette Fórika Krisztina gyergyószentmiklósi városháza sajtószóvivője. A városközponton kívül a Szent Miklós Plébánia tulajdonában lévő temetőben van nyilvános illemhely, ott mobilvécét tartanak fenn, amelyet a temetőbe látogatók használhatnak.
Székelyudvarhelyen nem kell sehová bekérezkedni, ha ránk tör a szükség
Fotó: Barabás Ákos
Székelyudvarhelyen két közvécét is működtet az önkormányzat. A központban lévő fizetős, a másikat ingyen használhatják a szorult helyzetben lévők. A Tamási Áron utcában, a városháza mellett lévő nyilvános illemhely 1,5 lejért használható, ez reggel 8 órától délután 4 óráig tart nyitva.
Ez a játszótér közvetlen közelében található, és leginkább a gyerekeket hivatott kiszolgálni – tudtuk meg Ülkei Zoltántól, a székelyudvarhelyi városgazdálkodási osztály vezetőjétől. Az önkormányzat által fenntartott két közvécé mellett a Szejkén egy mobilvécét is üzemeltetnek. A három létesítmény működtetését egy alkalmazott fogja össze, és besegítenek a szociális segélyre jogosultak is.
Marosvásárhely főterén két közvécé működik, az egyik a Kultúrpalota szomszédságában, a két autós sáv közötti parkrészen, a másik a Színház tér alatt lévő parkolóban. Jó pár évvel ezelőtt volt egy illemhely a Petőfi téren is, de azt bezárták. A helybéliek és a tájékozott turistakísérővel érkező vendégek gyakran használják a McDonald's étterem illemhelyeit, valamint a főtér elején lévő Maros Pláza mosdóit is. Mint a városháza sajtószóvivőjétől, Cosmin Blagától megtudtuk,
ahova nagyon sokan járnak kikapcsolódni, sportolni. De civilizált körülmények között végezhetik szükségleteiket azok is, akik a városi köztemetőket keresik fel vagy a napi piacokon akad dolguk. A főként nyáron közkedvelt, de ilyenkor is sokak által felkeresett Víkendtelepen is több ingyenes illemhely van.
Marosvásárhelyen a Rózsák terénél is lehet közvécét használni
Fotó: Haáz Vince
Csíkszeredában a zöldségpiacon, a távolsági autóbusz-állomás és a vasútállomáson működik nyilvános illemhely. A közvécék működtetését bérlők végzik, nem a városháza, és mindhárom díjfizetés ellenében használható – ismertette röviden a tényállást Szőke Domokos alpolgármester.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
szóljon hozzá!