
Fotó: Presidency
Nicușor Dan államfő szerda este azt nyilatkozta, hogy visszafogottabb retorikára szólította fel a koalíciót alkotó pártokat a Cotroceni-palotában folytatott egyeztetéseken.
2026. április 22., 22:252026. április 22., 22:25
2026. április 22., 22:432026. április 22., 22:43
A megbeszéléseket követő nyilatkozatában az elnök kijelentette, egyértelműen politikai válságba került az ország, de ez helyzet nem egyik napról a másikra alakult ki, hiszen
„Én visszafogottabb retorikát kértem a pártoktól, valamint azt, hogy inkább a jövőbe tekintsenek, mintsem a múltba, és inkább a megoldásokat nézzék, mintsem a problémákat” – fogalmazott az Agerpres beszámolója szerint.

A szociáldemokraták nélkül az Ilie Bolojan vezette kabinet vagy kisebbségi kormányként folytatja a munkát, a pártfüggetlen törvényhozók támogatásával, vagy bizalmatlansági indítvány útján megbukik májusban – jelentette ki Kelemen Hunor.
Nicușor Dan leszögezte továbbá, hogy akár többségi támogatással rendelkező, akár kisebbségi kormány alakul, szükség lesz az Európa-barát pártok közötti párbeszédre.
– jelentette ki.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Nicușor Dan elnökkel is közölte, hogy a továbbiakban is támogatja Ilie Bolojan miniszterelnököt – jelentette ki Dominic Fritz pártelnök az államfővel folytatott szerda esti egyeztetést követően.
Hangsúlyozta azt is, hogy Románia Nyugat-barát irányvonalát nem fenyegeti veszély, hiszen mindegyik pártdelegáció és a nemzeti kisebbségek képviselői is határozottan kijelentették, kizártnak tartják, hogy a Nyugat-ellenes Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) alakítsanak kormányt. Ugyanakkor mindegyikük arról biztosította, hogy
„Tehát nyugalom, majd túlleszünk ezen is” – fogalmazott.
Az államfő azt is megjegyezte, hogy a Cotroceni-palotában folytatott konzultációk informális egyeztetések voltak, az alkotmány ugyanis nem teszi lehetővé az államfő számára, hogy ilyen politikai helyzetben valamilyen konkrét intézkedést hozzon.
Romániában politikai válság alakult ki, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja támogatását a liberális Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Ezért Nicușor Dan államfő szerdára konzultációra hívta a koalíciós pártokat.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!