Archív
Fotó: Haáz Vince
Már néhány napja folyik a találgatás, hogy milyen nemzetközi sztárt hoz el Marosvásárhelyre 2024-ben a VIBE Fesztivál, főleg azután, hogy a szervezők elhelyeztek néhány rejtélyes matricát a város szívében. A találgatásnak vége: a 2024-es VIBE fő attrakciója az amerikai Jason Derulo lesz, aki egy világszínvonalú élő showműsorral lép majd az erdélyi közönség elé.
2024. január 30., 14:572024. január 30., 14:57
Az 58,1 millió követővel rendelkező pop és R&B énekes-dalszerzőt nem véletlenül nevezik a TikTok császárának: jelenleg a negyedik legtöbb követővel rendelkező férfi a videomegosztó platformon, táncvideói pedig futótűzként terjednek a közösségi médiában. Az előadó első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően
több mint 250 millió kislemezt adott el világszerte, és 15 platina minősítésű dalt ért el, köztük – a teljesség igénye nélkül – a Whatcha Say, a Wiggle, a Talk Dirty, a Want to Want Me, a Trumpets, a Marry Me, Swalla, a Savage Love és a Take You Dancing.
Erdély legnagyobb magyar fesztiválját idén július 4–7. között tartják Marosvásárhely közelében. A rendezvényen ezúttal is neves magyarországi, hazai és nemzetközi fellépők vesznek majd részt: a 4S Street, Ajsa Luna, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, a BSW, ByeAlex és a Slepp, a Carson Coma, a Dreamflow, a DST Queen, Dzsúdló, az Erdelyrap Sessions, a Hundred Sins, az Ivan and the Parazol, KKevin, Lil Frakk, Manuel, az On the low (AKC MISI, EKHOE, GRASA, KISÉ), a Parno Graszt, Pici, a Pogány Induló, Sisi, T Danny és a Valmar már biztosan fellép a Maros-parton, a lista pedig folyamatosan bővül.
A szervezők tájékoztatása szerint
a Super Early jegyek, a VIBE Christmas BOX-ok és a 299 lejes belépők már nem kaphatók. Jelenleg egy bérlet értéke 369 lej. A jegyek beszerezhetők a fesztivál honlapján, a promótereknél és a partnerszervezeteknél egyaránt.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
Szerdai bejelentése szerint Nicușor Dan várhatóan a jövő év elején látogat az Egyesült Államokba.
Több mint 1500 hektárnyi mezőgazdasági terület vált egyszerűbben megközelíthetővé Szentegyházán, miután újjáépült a József út a Vadászok utca és a Csíki láz, valamint a benzinkút és a vasgyár között. A gazdák támogatása volt a legnagyobb cél.
A közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottság (CEISD) az MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) – számolt be szerdán a miniszterelnöki kancellária.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán kiadott figyelmeztetésére hivatkozva.
A Szent István-nap csúcspontja minden évben az esti tűzijáték és drónshow, a Tűz és fények játéka, amelyre több százezren látogatnak el – tudatták a szervezők szerdán az MTI-vel, hozzátéve, hogy 2025-ben is Európa legnagyobb műsorával készülnek.
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát.
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
szóljon hozzá!